El a kezekkel Gyöngyöspatától!

Legutóbb ismét a szélsőliberálisok voltak azok, akik megtalálták maguknak a települést. Feltüzelték a helyieket, pert indítottak az állam ellen egy 2004-ben kezdődött szegregáció miatt. 

És nyertek. A falu pedig veszített. Nem pénzt, annál sokkal fontosabbat: az elmúlt években nehezen megteremtett békét.

Gyöngyöspatának és/vagy az államnak csaknem 100 millió forintot kellene fizetnie kárpótlásul. A kormány jelezte, hogy pénz helyett valami sokkal hasznosabbat adna: tudást. Informatikai, nyelvi és egyéb képzéseket. Vagyis azt, ami segítene az itteni hátrányos helyzetű embereknek abban, hogy beilleszkedhessenek a XXI. századi társadalomba. Ez azonban nem kell. Azt nem tudjuk, hogy az ottani romáknak kellene-e, mert őket nem kérdezték a jogaik felett állítólagosan őrködő szélsőliberálisok. A lényeg, hogy nekik nem kell.

Pedig a keresztény segítségnyújtás – és általában az adományozás – alapvető szabálya, hogy ne pénzt adj, hanem tudást, információt, technológiát; hiszen azzal hosszú távon segítesz.


Hirdetés

A kormány pedig nem a levegőbe beszél, amikor ezt mondja. Már csak azért sem, mert ez a kabinet adott romastratégiát egész Európának, ez a kabinet vezetett vissza több százezer embert a munka világába és ez a kabinet duplázta meg az egyetemre járó romák számát.

Gyöngyöspataiak!

Csak arra kérlek benneteket, hogy a szemeteknek higgyetek! Ne hagyjátok, hogy lerombolhassák az elmúlt időszak eredményeit! Ne hagyjátok, hogy a csöndes építkezést felváltsa a hangos veszekedés!

Ne bízzatok állítólagos jóakaróitokban! 

Mert ők csak a bizniszt látják bennetek. Ugyanúgy, ahogyan a napfény nélküli cellákban ülő gyilkosokban és a tranzitzónában várakozó migránsokban.

 

Fotó: MTI/Komka Péter

'Fel a tetejéhez' gomb