Január végéig lehet nevezni a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

A szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.  tájékoztatása szerint a fesztivált immár negyedik alkalommal azzal a szándékkal rendezik meg, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, s egyúttal lehetőséget teremtsen fiatal filmesek bemutatkozására. A fesztiválnak az idén százéves Belvárosi Mozi közelmúltban felújított art deco épülete ad otthont.

A filmes seregszemlére 2017. január 1-je után készült nagy- és kisjátékfilmeket, valamint kísérleti filmeket várnak, ez utóbbiak között nevezhetők animációs- és mobiltelefonnal készült filmek is. Eddig több mint negyven nagyjátékfilm, csaknem háromszáz kisjátékfilm és 25 kísérleti film érkezett, zömében európai alkotások, de a Dél-Afrikai Köztársaság, Peru, Ecuador, Mexico, Argentína, Mozambik, USA, Kína is képviselteti magát.

 A versenyprogramot szakemberekből álló bizottság állítja össze. A zsűri  tagjai: Kovács István diák Oscar-díjat nyert rendező, Ferenczi Gábor és Monory Mész András filmrendező, Kardos Sándor, Dévényi Zoltán, Lovasi Zoltán és Buck Miklós operatőr  már megkezdték a válogatást.

A fesztiválon hagyományosan egy életmű díjat is átadnak. Az elismerést korábban Ragályi Elemérnek, Kende Jánosnak ítélte oda a szakmai zsűri, idén Máthé Tibor kapja Popovits Lőrinc szobrászművész kisplasztikáját.


Hirdetés

A pályázati kiírás itt található.

Forrás: MTI – Kiemelt kép: /zsigmondvilmosfilmfest.com/

'Fel a tetejéhez' gomb