A tüntetők ostroma miatt Macron lecsúszott a színházi élményről

Az újság részben szemtanúk, újságírók és bloggerek által közzétett beszámolók és felvételek alapján azt írja, hogy mintegy száz-kétszáz tüntető gyűlt össze a színháznál, tiltakozva a nyugdíjreform ellen. Többen megpróbáltak behatolni az épületbe, de a helyszínre érkező rohamrendőrök ezt megakadályozták, majd rendőrkordon alkottak, hogy Emmanuel Macron elhagyhassa az épületet.

A lap szerint feszült volt a helyzet, de a tüntetők nem tűztek össze a rohamrendőrökkel.

Párizsban december eleje óta tartanak a tüntetések és sztrájkok a nyugdíjreform ellen, amelynek célja a jelenleg 42 féle ellátás egységesítése. Az új, pontrendszer alapú rendszerben megszűnnének a közszféra egyes nagyvállalatainak, illetve az egyes foglalkozási ágazatoknak az önálló nyugdíjpénztárai. A tervezet egyik leginkább kifogásolt része az, hogy a kormány 64 évre emelné a teljes jogosultság idejét 2027-től. A nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év, amin nem változtatna a kormány, de a pontrendszer arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak annak érdekében, hogy a nyugdíjrendszer finanszírozható legyen.

MTI


Hirdetés

Kiemelt képünkön:A francia kormány tervezett nyugdíjreformja elleni párizsi tüntetés 2020. január 9-én, amikor a vasúti és a párizsi tömegközlekedési dolgozók 37. napja sztrájkolnak.
Fotó: MTI/AP/Michel Euler

'Fel a tetejéhez' gomb