Templombezárásra kényszerültek a keresztények hindu nacionalisták miatt

Veerendra Kumar lelkipásztor, a kalwanakarai templom főlelkésze elmondta, hogy a Hindu Yuva Vahini szélsőséges csoport 15 tagja támadta meg őket a vasárnapi istentisztelet közben, dél környékén. Az istentiszteleten negyvenen vettek részt, mikor a támadók érkeztek.

„Arra kértek, hogy jöjjek ki a templom elé, majd sértegetni kezdtek” – közölte Kumar tiszteletes az International Christian Concernnel.

„Megfenyegettek és azt mondták, hogy kezem és lábam törik, ha továbbvezetem az imádságot.”

A radikális csoport tagjai azzal vádolták a tiszteletest, hogy erőszakkal, hazug ígérgetéssel, például a fizikai jóllét hamis ígéretével téríti keresztény hitre a hindukat.


Hirdetés

Indiában a hindu szélsőségesek hamis vádaskodása a keresztényekkel szemben az egyik leggyakrabban alkalmazott abúzus, mivel ezzel könnyen jogi útra terelhetik a számukra nem tetsző eseteket, a hivatalos szervek pedig ritkán védik a keresztényeket.

Most sem történt ez másképp.

A rendbontásra kiérkező rendőrség – a kialakult helyzetre érdemben nem reagálva – közölte Kumar tiszteletessel, hogy a templom működtetéséhez hivatalos engedélyre van szüksége.

2019 decemberében a szóban forgó Viswavani gyülekezet új templom építésébe kezdett. Az építkezés alatt Kumart többször is megfenyegették és követelték tőle, hogy távozzon Kalwanakarából.

 

Kiemelt képünk illusztráció, hindu szélsőségesek tüntetését ábrázolja. Forrása a historythoughtsbypaul.

'Fel a tetejéhez' gomb