Az apák lelkével ki törődik?

Ha még valakinek nem tűnt volna fel: az apák szépen csendben kiszorultak a családjaik életéből. Mindez persze nem mai történet, de társadalmunk jelenleg az apátlanság szörnyű béklyójában szenved, amely a legtöbb gyermek életére komoly hatással van. Hogy miért is történt mindez, hosszú lenne felsorolni, ám annál fontosabb, hogy a húsba vágó probléma megoldását mihamarabb megkezdjük! Mert a jelenlegi helyzetnek nem csupán gyermekeink, de az apák, sőt, az anyák is elszenvedői.

Léder László neve először akkor kerül fókuszomba, amikor megjelent az azóta több kiadást is megélt és továbbfejlesztett APA-füzet, amelyet jelenleg a várandós kismamák mindegyike megkap a védőnőtől. Vele együtt pedig a felvetés, mely már akkor belefészkelte magát a szívembe: míg az édesanyák számára számtalan könyv, módszer, tanfolyam létezik, valahogy az apák szülővé válásáról, támogatásukról ezen a szép – ám nem mindig könnyű – úton csendben megfeledkezünk.

Azóta számtalan előadáson vettem részt a témában, s megtudtam: a helyzet sokkal árnyaltabb, egyszersmind aggasztóbb, mint azt először sejteni lehet. Kicsit leegyszerűsítve jelenleg ott tartunk, hogy míg egy apa éjt nappallá téve robotol a családjáért, erőfeszítése pont a célszemélyek számára láthatatlan marad. Felesége és gyermekei inkább hiányával küzdenek s szembesülnek nap mint nap, mintsem önfeláldozásával. Eközben sokasodnak a válások, és az apa nélkül felnőtt generáció ezt a mintát adja tovább gyermekeinek is. De hogyan történhetett mindez? S hogy van az, hogy életünk egyik legfontosabb része, az apa-gyermek kapcsolat sérülése dönt romba életeket, házasságokat? Egyáltalán helyre lehet ezt hozni?

Nos, hogy e komor bevezető után érkezzen némi feloldás: éppen erről a problémáról szól Léder László könyve, a Csendes Apa-forradalom, amely nem csupán egy szenvedélyes pszichológus nagyszerű írása a problémáról. Egy elhivatott szakember, egyszersmind gyakorló apuka, aggódó jóbarát, felkészült tanácsadó veszi sorra a legégetőbb kérdéseket, s szembesít bennünket azokkal az apa-mítoszokkal, amelyek nem engedik, hogy egy-egy szorító élethelyzetből, skatulyából kitörjenek elszenvedői. Teszi mindezt olyan könnyed stílusban, hogy az ember néha nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen a leírtakon.


Hirdetés

Be kell vallanom, hogy a könyv olvasása közben számtalan ponton jutott eszembe, hogy ezeket az ismereteket bizony minden kisgyermekes család számára kötelezővé kellene tenni. Sőt, továbbmegyek, talán vannak olyan barátaim, akik elkerülhették volna a válást, ha ismerték volna a leírt jelenségeket. Mert egy átlagos földi halandó számára nem evidencia, hogy bizony egy férfi is szenvedhet szülés utáni depresszióban, vagy hogy egy családbarát munkahely hosszú távon mennyivel kifizetődőbb, mint egy jól fizető, zsíros állás, amely szőröstül-bőröstül beszippant minket. A könyv számtalan olyan, a valóságos környezetemben jelen lévő problémára rávilágít, amely – kisgyermekes anyukaként saját bőrömön tapasztalom, látom – sokunk életében megoldásért kiált. Az már csak hab a tortán,  hogy évtizedek alatt bekövült élethelyzeteket, felnőtt apa-gyermek kapcsolatokat is megmenthetünk a leírtak alapján.

Mert nem, nincsen rendben az, hogy egy kisgyermek egyetlen férfimintája az óvodai kertész, hogy egy válás során evidencia, hogy a gyermek ezentúl alig látja majd az apját, vagy hogy az iskolai szülői munkaközösség „női szakasz”-ként funkcionál. Mert – ahogyan Léder László írja – nincs apátlan gyerek, csak apátlan nevelés. És mivel egy gyermeket ketten, szeretetből vállaltnak, mindkét szülő tevékeny, gyengéd és odaforduló közreműködésére van szükség az egészséges fejlődéséhez.

Szenvedélyes, magával ragadó, ugyanakkor nagyon személyes könyv a Csendes Apa-forradalom, amelyet őszintén ajánlok mindenkinek, aki közelebb akar kerülni saját apaságának lényegéhez és problémái megoldásához. Azoknak a nőknek, asszonyoknak is érdemes kezükbe venni, akik szeretnék párjukat támogatni ezen az úton. Léder László rengeteg, kutatáson alapuló ténnyel és izgalmasan új információval kínálja meg olvasóját, s bátran állíthatom, hogy mindenki talál a saját életére vonatkozó fejezetet.

Csak remélni tudjuk, hogy a pszichológus szívet melengető kezdeményezése – az apákat visszacsempészni családjaikba – s az ezt segíteni hivatott Csendes Apa-forradalom hamarosan eléri célját, s a modern apaság csendes vízként szivárog majd be hétköznapjainkba. Hogy aztán megszilárdulva, mint a formáló jég, teljesen átalakítsa, s végre valóban családbaráttá tegye megtépázott apakultúránkat.

'Fel a tetejéhez' gomb