A Netflixnek törölnie kell műsoráról az istenkáromló Krisztus-filmet Brazíliában

Végzésével Benedicto Abicair Rio de Janeiró-i bíró egy brazil katolikus szervezet petíciójára válaszolt, amely szerint „katolikusok millióinak a becsületét” sértette meg a Krisztus első megkísértése című film műsorra vétele. A produkciót készítő riói Porta dos Fundos filmcég központját már karácsony előtt gyújtópalackos támadás érte a vígjáték miatt.

A Netflix az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, nem kommentálja a bírói döntést. A Porta dos Fundos szintén elhárította a reagálást, ellentmondva korábbi döntésének, miszerint elutasítja filmjének bármiféle cenzúrázását. 

Rétvári: Törölje a Netflix a kínálatából a Jézust gyalázó filmet!


Hirdetés

A döntés, amelynek nyilvánvalóan csak Brazíliában kell érvényt szerezni, mindaddig hatályos marad, amíg egy másik bíróság másképp nem dönt.

Abicar indoklása szerint a film visszavonása a többségében keresztény vallású brazil társadalom egészére nézve üdvös lenne. A döntés olyan időszakban született, amikor egyes civil csoportok arra figyelmeztetnek, hogy Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnök „kultúrharcot indított”, megvonva a támogatásokat a „keresztény értékeket” kikezdő művészeti projektektől és szidalmakat szórva a hivalkodó karneváli ünnepségekre.

Ami sok, az sok: petíció a Jézust homoszexuálisként ábrázoló Netflix film ellen

A karácsony előtti nap reggelén kapucnis férfiak egy csoportja Molotov-koktélokat dobott a Porta dos Fundos központjára. A támadásban senki sem sebesült meg. A közösségi portálokra másnap felkerült videofelvételen három férfi jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Az alkotók reagálásukban védelmükbe vették a filmvígjátékot mint a kifejezés szabadságának megnyilvánulását.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb