Rétvári: Törölje a Netflix a kínálatából a Jézust gyalázó filmet!

A film, amely karácsony előtt került fel a Netflix hazai felületére, Jézust vallásgyalázó módon homoszexuálisnak állítja be. „A Krisztus első megkísértése című brazil produkció keresztények millióit sérti meg ezzel Magyarországon, és milliárdjait világszerte. Felháborító, hogy egy ilyen alkotás műsorra kerülhet, sőt a Netflix hirdeti és reklámozza is a filmet, mintegy komédiaként tálalva azt a felhasználók számára” – hívja fel a figyelmet Rétvári Bence.

Az alelnök közleményében úgy fogalmaz: a kereszténységből – csakúgy, ahogy bármely más vallásból – nem űzhető gúny, „hiszen az más emberek vallásszabadságát, emberi méltóságát sérti.”

A keresztényeket is megilleti a tisztelet, mint minden embert, és ez alól egy olyan platform sem kivétel, mint a Netflix.

A cég által forgalmazott film direkt provokáció, a keresztényeket és a kereszténységet gyalázó alkotás – jelenti ki Rétvári, hozzátéve: Ha a Netflix számára értelmezhető fogalom a tolerancia, ha számít emberek milliói vallási meggyőződésének durva megsértése, akkor azonnal törölje a magyar műsorkínálatából keresztényeket sértő botrányfilmet!


Hirdetés
Jelenet a Krisztus első megkísértése című filmből. Forrás: Netflix

Aláírást gyűjt a CitizenGo 

Már közel másfél millió ember írta alá személyesen azt a petíciót, mely így fogalmaz: „Mélyen megsért, hogy közzétették és hirdetik a vallásgyalázó Krisztus első kísértése című filmet, ráadásul karácsonyi kiadásként az adventi várakozás idején. A film vallásgyalázó elemekkel van tele, Jézust homoszexuálisként ábrázolja, Szűz Máriát házasságtörő nőként, az apostolokat pedig alkoholistaként. Ez teljességgel elfogadhatatlan. Kérem, hogy azonnal töröljék katalógusukból a megbotránkoztató filmet, és kérjenek bocsánatot a megsértett keresztényektől!”

 

Korábbi cikkünk a témában:

Ami sok, az sok: petíció a Jézust homoszexuálisként ábrázoló Netflix film ellen

 

'Fel a tetejéhez' gomb