Figyelemre méltó interjút adott az ATV stúdiójában a minap Tamás Gáspár Miklós. A filozófus először az ellenzék parlamenti munkájáról, a parlamentarizmus mikéntjéről beszélt. Tett néhány érdekes kijelentést, nem lehet nem egyetérteni például azzal, hogy az ellenzéki pártok parlamenti botrányai antipatikusak, nem célravezetők, ahogy azzal sem, hogy Gyurcsány Ferenc semmi érdemlegeset nem mondott, amióta nem miniszterelnök.

Tényleg jót tenne az országnak és politikai kultúránknak, ha többet gondolkodnánk és beszélnénk szakpolitikai kérdésekről, kidolgozott, jól átgondolt programokról.

A beszélgetésnek mégsem ez a része volt igazán tanulságos. Sokkal inkább az, amikor Rónai Egonnal rákanyarodtak napjaink egyik kiemelt témájára, a klímaügyre, amelyről TGM a közelmúltban hosszabban értekezett a Magyar Narancs hasábjain.

A filozófus alapvetése szerint a reneszánsz óta a nyugati világ az örömökben, élvezetekben, anyagi javakban gazdag életet tartja etalonnak. Úgy látja, fordulatra van szükség: „Nem több kell, hanem kevesebb, nem gyorsabb, hanem lassabb, nem globális, hanem helyi, nem gazdagság, hanem elfogadott szegénység”. Keresztényszociális gondolkodóként nem tudok nem egyetérteni mindezzel. A problémám – és Tamás Gáspár Miklós tévedése ebben rejlik – mindennek mikéntjével van.

TGM (talán szándékosan?) elfelejti, hogy arra, amit társadalmi programjában hirdet, létezik egy erős erkölcsi alappal rendelkező, kétezer év alatt kiforrott rendszer: az egyház szociális tanítása.

hirdetés

Nincs ugyanis olyan kortárs válság, amire a keresztény társadalmi tanítás ne adna adekvát választ.

Lemondásra és áldozatra hív, s neheztel, amiért e szavakat (ismét csak) a reneszánsz óta nem hallottuk komoly értelemben. Pápai enciklikák sorát, kiemelkedő keresztény gondolkodók munkáit, mély teológiai értekezéseket tesz ezzel zárójelbe – merthogy a kereszténység számára a lemondás és áldozat nem üres szavak, hanem lényegi elemek (lásd még: nagyböjti időszak és annak teológiai háttere). Nagyon komoly értelemben hallhatjuk ezeket, a teljesség igénye nélkül most utaljunk csak Szent II. János Pál, vagy XVI. Benedek pápák munkásságára.

Szerinte azok a gyerekek, akik a Fridays for Future mozgalom lelkes tagjaiként tüntetnek, a régi szerzetesi erényekre emlékeztetnek a szegénység, tisztaság, engedelmesség jegyében. Csakhogy ezek nem régiek, hanem régtől fogva élők: a szerzetesek ma is hármas fogadalmat tesznek és milliónyi gyönyörű hivatás bizonyítja: élik is. Persze, ha becsukjuk a szemünket, nehezebb észre venni.

TGM alapvető tévedése tehát a gondolkodás deszakralizálása, a keresztény értékek egyfajta semlegesítése, kiragadása a keresztény erkölcsfilozófiából, és beillesztése egy puritán világi eszmerendszerbe.

Ezen keresztül pedig a hétköznapi küzdelmek lealacsonyítása is megtörténik, mert bár helyes irányban keresi a megoldást, végül csak részigazságokat talál.

Így nem fog menni. Éppen azért, mert hiányzik belőle az igazi lényeg, a valós tartalom, a központi elem. Hiányzik belőle Jézus Krisztus.

Vágvölgyi Gergely

Kiemelt képünk forrása a YouTube.