Három magyar főpásztort is ünneplünk: Erdő Pétert, Veres Andrást és Ternyák Csabát

Szokásához híven II. János Pál pápa Rómában több papot is püspökké szentelt minden év elején, vízkereszt ünnepén. A 2000-es évi ünnepi szentmise magyar vonatkozásban különös jelentőséggel bírt, hiszen Erdő Pétert és Veres Andrást is ekkor szentelte Szent Péter akkori utóda püspökké.

Az immáron szentként tisztelt pápa homíliájában – melyet a mai kerek évforduló napján a Magyar Kurír közölt – felhívta a figyelmet a papság, s azon belül a püspökök tevékenységének fontosságára: 

„Kétezer év elteltével, bárhol ünnepeljük is a vízkeresztet, az Úr megjelenésének ünnepét, az egyházi közösség ebből az értékes liturgikus és lelkiségi hagyományból mindig új szempontokat merít reflexiójához. Itt, Rómában, ezt a misztériumot azzal a szokással ünnepeljük, amelyhez pápaságom kezdetétől hű akartam maradni, hogy új püspököket szentelünk. E hagyománynak magától értődő teológiai és lelkipásztori ékesszólása van, és ma örömmel bevezetjük a harmadik évezredbe.

Kedves testvérek, akiket hamarosan felszentelünk, ti különféle nemzetekből származtok, és annak az Egyháznak az egyetemességét jelenítitek meg, amely most az üdvösségünkért emberré lett Igét imádja. Így beteljesülnek a válaszos zsoltár szavai: Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden nemzete!”.


Hirdetés
Veres András püspökké szentelése; Fotó: Szentszék Sajtóterme

Dr. Veres András Pócspetriben látta meg a napvilágot 1959-ben. Teológiai tanulmányait előbb az Egri Hittudományi Főiskolán, majd a budapesti Hittudományi Akadémián végezte. A 1980-as években további tanulmányokat folytatott a Pápai Gergely Egyetemen, majd az Alfonsiana Egyetemen, ahol morálteológiából licenciátust szerzett. 1986-ban szentelték pappá. 1989-ben doktori fokozatot szerzett a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémián. A 1990-es évek elején a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense, majd a Római Pápai Magyar Intézet rektora lett. 1998-tól 2006-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára lett, melynek 2015-óta elnöke.

Püspöki jelmondata Adduxit Eum ad Jesum (Elvitte őt Jézushoz). 

Erdő Péter püspökké szentelése; Fotó: Szentszék Sajtóterme

Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, metropolita Budapesten született 1952-ben. Teológiai tanulmányait egyházmegyéjében kezdte. 1975-ös pappá szentelése után rövid ideig káplánként szolgált Dorogon, majd római ösztöndíjat kapott a Pontificia Universita Gregorianán (1977–80). Ezt követően a kánonjog és az egyháztörténelem tanára lett az esztergomi szemináriumban a 1980-as évek derekáig, ahonnan római alma materjébe visszahívták vendégtanárnak két évre. 1988-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára egészen 2002-ig, ahol közben dékáni, majd rektori feladatokat is ellátott. 2003-ban II. János Pál pápa bíborossá avatta. 1999-tól az MKPK Egyházjogi Bizottságának elnöki tisztségét töltötte be, majd 2005-től tíz éven át a Konferencia elnöke volt. A Magyar Tudományos Akadémia 2007-től előbb levelező tagjává, majd 2013-tól rendes tagjává választotta. 

Püspöki jelmondata Initio non eratnisi gratia (Kezdetben nem volt más, csak a kegyelem). 

 

Ternyák Csaba püspökké szentelése; Fotó: Egri Főegyházmegye Facebook oldala

 

Érdekesség, hogy ugyanezen a napon, 27 évvel ez előtt, 1993 vízkereszt ünnepén II. János Pál pápa püspökké szentelte Ternyák Csabát, az Egri Főegyházmegye főpásztorát, kinek

püspöki jelmondata: Ipsi gloria in Seacula! Azaz, Dicsőség Neki mindörökké!

Szent II. János Pál pápa szavaival kívánjuk, hogy Krisztus világossága ragyogjon mindig püspökeink szívében és pásztori szolgálatában!

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb