Huszonkilenc misszionáriust öltek meg tavaly a világban

A Fides katolikus missziós hírügynökség ebben az évben is számadást készített a katolikus misszionáriusok ellen elkövetett merényletekről, melyekről alig beszél a világsajtó. A Fides hírügynökség, melynek információit a Vatikáni Rádió rendszeresen használja, a Szentszék hivatalos külmissziós információs szerve. XI. Piusz pápa alapította 1927. június 5-én, négy évvel a Vatikáni Rádió születése előtt. Rómában, a Spanyol lépcső közelében álló Propaganda Fide, az egykori Hitterjesztési Kongregáció épületében székel és jelenleg a Népek Evangelizálása Kongregáció keretében működik.

A múlt év októberében tartott rendkívüli misszionárius hónap új lendületet adott
 
A Fides hírügynökség alapítása óta kitüntetett figyelemmel kíséri a katolikus egyház missziós tevékenységét, mely valójában az Úr Jézus missziós parancsának tesz eleget a kérés elhangzása óta: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). A Ferenc pápa által meghirdetetett és az elmúlt év októberében tartott rendkívüli misszionárius hónap kiváló lehetőséget kínált mindenekelőtt az apostoli tevékenység elmélyítésére, másfelől pedig a sokrétű tanúságtétel számbavételére.    
 
Minden megkeresztelt ember az evangelizáció aktív alanya      
 
A hírügynökség a „misszionárius” kifejezést minden megkereszteltre érti, aki a keresztségben megkapott kegyelem és küldetés jegyében Krisztus tanítványaként egyszerűen hiteles keresztény életével tanúskodik a világot megváltó Üdvözítőről. „A keresztség erejében Isten népének minden tagja misszionárius tanítvány lett (vö. Mt 28,19). Minden megkeresztelt ember, akármilyen egyházi funkciója vagy hitismeretekben való jártassága legyen is, az evangelizáció aktív alanya” – tanítja Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában. 
 
Akiket kifejezetten a hit iránti gyűlöletből öltek meg
 
Éppen ezért a Fides hírügynökség immár évek óta nem csak a szoros értelemben vett ad gentes, a népekhez küldött „hivatásos” misszionáriusokat veszi számba, hanem minden tanúságtevő keresztény embert, akit kifejezetten a hit iránti gyűlöletből öltek meg. Ezért szívesen alkalmazzák a mártír, a vértanú kifejezést, annak etimológiai értelmében, mely egyszerűen tanúságtevőt jelent. A Fides elemzése tehát minden tanút számba vesz és az egyház további feladata, hogy alapos vizsgálat után megállapítsa, hogy közülük kiknek lehet a boldoggáavatási eljárását elindítani.
 
A vértanúság fő hely Afrika és Latin-Amerika 
 
A Fides katolikus missziós hírügynökség által összegyűjtött adatok szerint 2019-ben világszerte 29 misszionáriust gyilkoltak meg. Közülük 18-an papok, egy állandó diakónus, ketten nem pap szerzetes testvérek, ketten szerzetes nővérek és hatan világi hívek. Az utóbbi nyolc évben a vértanú papok nagyobbik részét Amerikában ölték meg, de már 2018-tól kezdve Afrika adta a legtöbb vértanút. Tavaly, tehát 2019-ben Afrikában 12 pap, egy szerzetes és egy szerzetesnővér, valamint négy világi szenvedett hite miatt mártírhalált. Amerikában, főkén Dél- és Közép-Amerikában az elmúlt év során 6 pap, egy állandó diakónus, egy szerzetes és négy világi hívő adta életét Krisztusért. Ázsiában egy világi keresztényt, míg Európában egy szerzetesnővért gyilkoltak meg.
 
Az erőszak globalizálódik   
 
A Fides hírügynökség jelentése szerint egyre erőteljesebben tapasztalható az erőszak  globalizálódása. Az elmúlt időszakban ugyanis a misszionáriusokat inkább koncentráltan egy-egy országban, vagy adott földrajzi térségben ölték meg. Tavaly a jelenség világszerte egyre inkább általánossá vált és elterjedt: Afrika tíz, Amerika 8 országát áztatta a mártírok vére. E keserű adatok nyomán sem szabad azonban elkeseredni, hanem a fájdalmas valóságot a hit vigasztaló erejével kell szemlélni, ahogy eleink tekintettek a vértanúságra: „a vértanúk vére magvetés” az új hit számára.
 
 
Forrás: Fides via Vatikáni Rádió

Iratkozzon fel hírlevelünkre