Akinek mindig nemzete volt az első – Václav Havel, mozgalmárból államfő
Az ifjú Havel
Václav Havel az egyik legvagyonosabb cseh nagypolgári családból származott, egykoron családjáé volt Prága egyik legelőkelőbb palotája, valamint több filmstúdió is. A gimnáziumot a kommunista Csehszlovákiában csak esti tagozaton végezhette, ezt követően két évig műszaki főiskolán tanult.
Miután katonaéveit letöltötte, színházi technikusként kezdett dolgozni, 1961-től a Divadlo Na zábradlí színháznál dramaturg és rendezőasszisztens volt. Hamar sikeres „házi szerző” lett, 1967-ben a művészeti akadémia színházművészeti karán szerzett diplomát.
A prágai tavasz és a börtönévek
Václav Havel az 1968-as prágai tavasz során tevékeny szerepet vállalt az „emberarcú szocializmus” megteremtésének kísérletében, amiért a Varsói Szerződés augusztusi katonai intervenciója után összes művét betiltották, ezek után Havel csak sörgyári munkásként tudott elhelyezkedni. A visszarendeződés ellen, melyet „normalizációnak” neveztek, minden módon tiltakozott, a hetvenes évek közepén Gustáv Husák kommunista pártfőtitkárhoz, államfőhöz intézett nyílt levélben emelt szót az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében.
Az 1975-ös helsinki záróokmány aláírását követően a csehszlovákiai emberi jogokért küzdő Charta ’77 ellenzéki mozgalom első szóvivője lett, emiatt
a hatóságok folyamatosan zaklatták, a nyolcvanas években többször letartóztatták, háromszor ítélték el, öt évet töltött börtönben.
1977-ben írt börtönnaplója, mely csak 2014 környékén került elő, ma már megvásárolható a könyvesboltokban. 
A diktatúra idején drámái, esszéi odahaza csak szamizdatban terjedhettek, de darabjait külföldön számos helyen játszották, esszéit sok nyelvre lefordították, írói és emberi jogi tevékenységét kitüntetésekkel ismerték el.
A rendszerváltás vezére és az új államfő
Havel az 1989-es bársonyos forradalom előestéjén még börtönben ült, azonban szabadulása után azonnal a rendszerváltó erők élére került.
Részt vett a Polgári Fórum megalapításában, majd a mozgalom jelöltjeként 1989. december 29-én Csehszlovákia elnökévé választották, 1990 júliusában pedig újra elnyerte a tisztséget, amelyről 1992-ben Csehszlovákia általa ellenzett megszűnése miatt lemondott.
Az önálló cseh állam létrejötte után, 1993. február 2-án őt választották a Cseh Köztársaság első elnökévé, majd 1998-ban újabb öt évre meghosszabbított mandátuma 2003. február 2-ig szólt. Ezt követően kivonult a nagypolitikából, neve és személyisége azonban továbbra is Csehország védjegye maradt. A világ politikusai, művészei az ő kedvéért mindig szívesen látogattak Prágába.
A belpolitikában már ritkábban hallatta szavát, de következetesen síkra szállt az emberi jogok tiszteletben tartásáért, többek között támogatta a kubai és a fehérorosz ellenzéket, valamint élesen bírálta a mianmari diktatúrát.
Magánélet és romló egészség
Václav Havel kétszer nősült, gyermeke nem született. Első felesége, Olga – akihez börtönlevelei szóltak – 1996. január 27-én rákban halt meg, második felesége a népszerű színésznő, Dagmar Veškrnova volt. A hosszú ideig láncdohányos Havel egészsége a börtönben töltött évek alatt maradandó károsodást szenvedett, a kilencvenes években többször esett át életmentő műtéteken. Nyugdíjba vonulása után egészségi állapota egyre csak romlott, így egykori álmát – szerette volna végigautózni a világot – már nem tudta megvalósítani. 2011. december 18-án hunyt el vidéki házában az észak-csehországi Óriáshegység Hrádeček falujában. 
Egy kitüntetett élet
Havel irodalmi és közéleti, politikai tevékenységét számtalan kitüntetéssel, díjjal és címmel ismerték el. Nemzetközileg elismert drámaíró volt, legsikeresebb neoavantgárd darabjai: Kerti ünnepély, Koldusopera, Audiencia, Verniszázs, Tiltakozás, Largo desolato, Kísértés. Börtönlevelei Levelek Olgának, önéletrajzi beszélgetései Karel Hvízdalával Távkihallgatás, valamint Kérem, röviden címmel jelentek meg. Nem sokkal halála előtt fejezte be a prágai tavasz ihlette Távozás című drámáján alapuló film forgatását.
Bár egy interjúban furcsa, szinte hihetetlen véletlenek sorozataként beszélt életéről,
személyiségének, tetteinek köszönhetően mégis a kelet-európai rendszerváltás és az újkori cseh történelem jelképévé vált.
2013-ban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése díjat nevezett el róla, amelyet emberi jogvédő személyeknek, szervezeteknek ítélnek oda, s még ugyanabban az évben Budapesten posztumusz díszpolgár címet kapott. Szobra a kedvenc prágai kávéházában és a cseh főváros Nemzeti Színházában is áll, 2014-ben leleplezték le mellszobrát az amerikai Kongresszusban.
A cikk forrása: Új Szó Fotó: youtube.com
