Akik már nem ünnepelnek velünk

Karácsonykor együtt ünnepel az egész család: szülők, testvérek, nagyszülők, a rokonság apraja-nagyja összegyűlik. Ilyenkor sokkal erősebben érezzük a törődést, egymásra figyelést és a szeretetet, amely körülvesz minket.

Minden családnak megvannak a maga hagyományai, melyek közt akadnak olyanok, amiket egyszerűen el sem tudunk képzelni egy adott személy nélkül.

Nekünk ilyen a karácsonyi éneklés és a narancstorta. Amióta az eszemet tudom, a nagymamámmal énekeltük a karácsonyi dalokat, nála várakoztunk a csengőszóra, és délelőtt már narancsillat lengte be a konyhát.

Szép korát tekintve már pár éve rendszeresen belénk hasított decemberben a gondolat, hogy mi lesz akkor, ha már nem lesz velünk. Már erről beszélni is fájdalmas volt, félelemmel néztünk az elkerülhetetlen elé: egy nap nem lesz köztünk.

Februárban lekerültek a festmények a falról, a bútorokat lepedők borították, és a sütő is kihűlt – nagymamámat magához szólította az Úr.

Idén először az asztal körül egy üres szék árválkodik.

Sokunknak meg kell tanulni a gyásszal együtt megélni a karácsonyi ünnepet. De hogyan tudnánk valahogy életben tartani szeretteinket, emlékezni rájuk ilyenkor is, hogy ők is tudják, nem feledjük őket soha?

Isten nem akar fájdalmat okozni nekünk. A gyász nem tart örökké, és egy idő után megtanulunk másképp élni. Nem jobban vagy rosszabbul, csak másképp. Az első pár hét nélküle elmondhatatlanul üres volt. Ő volt az első személy, akinek a halálát meg kellett élnem. Minden napom vele telt, elvitt az iskolába, tanult velem, később pedig minden délután órákat beszélgettünk a művészetről. Kincsként őrzöm a kedvenc könyveit, és akárhányszor kinyitok egyet, érzem, ahogy szeretete az egész lelkemen végigfut.

A konyhában most nálam sorakoznak a narancsok, hogy nagymamám receptje alapján életben tartsam ezt a szép hagyományt. A testvéreim már előkészítették a dalokat, amelyek a megszületett Kisjézusnak és most már szeretett nagymamánknak is szól.

Nem szegényebb vagy szomorúbb idén a karácsonyunk, mert a gyászt az emlékeivel tudjuk enyhíteni. Felidézhetjük a karácsonyi pillanatokat, a sajátos ajándékozási rituáléját, a kedvenc karácsonyi fogását – mindent, ami melegséggel tölti el a szívünket. Az énekszó megmarad, a narancstorta az asztalon, és tudom, ő fentről velünk ünnepel.

Kiemelt kép forrása: Pixabay