Homoszexuális oltárkép: a svéd egyház tiszteletbeli elnököt csinált az eddigi “tulaj-góréból”
Levették Malmőben a melegeket ábrázoló oltárképet, nehogy sértse a transzneműeket – jött az újabb hír a napokban a svéd evangélikus egyház permanens haladásáról.
A jámbor hírfogyasztó a mondat elején mit sem sejt, egy pillanatra visszanyeri a skandináv „mintatársadalom” élni akarásába vetett hitét, hogy aztán újra egy világ dőljön össze benne, perzselődjön fel, és szántsák be sóval a helyét a valóság kegyetlen legionáriusai.
Mint ismert, advent kezdetére időzítették a svédországi Malmőben az egész világ – vélhetően – első homoszexuális témájú oltárképének felszentelését, amely az első emberpár helyett egy homoszexuális férfi- és egy leszbikus női párt, valamint egy transznemű férfit ábrázol. Az eseményről maga a képnek helyet adó Szent Pál templom lelkésze, Helena Myrstener számolt be Twitter-bejegyzésében.
Hívő emberek tömegei tekintettek az ég felé tanácstalanul e fejlemény hallatán pár hete, nem sejtve, hogy a revolúciók vastörvénye ez esetben is könyörtelenül érvényt szerez magának. Úgy bizony, a svéd „egyházforradalom” kezdi felfalni saját gyermekeit: a legfrissebb hírek szerint az egyházkerület úgy döntött, hogy leveszik az oltárról a magát kulturmarxistaként jellemző fotóművész, Elisabeth Ohlson Wallins művét.
Az ok: a templom vezetése nem akar megsérteni senkit azzal, hogy kiállítják a festményt, amelyen az édenkerti csábító gonosz, kígyó alakját egy transznemű személy tölti be.
Tehát a legkevésbé sem attól tartottak, hogy ezzel felbosszantják azokat a híveket, akik vették a fáradságot, hogy elolvassák a Bibliában, hogy például az említett templom névadó szentje milyen véleményen volt a homoszexualitásról.
Nem, a Szent Pál templom (drága apostolunk, bocsáss meg!) vezetése a pc kommiszárjainak hideg pisztolycsövét érezte a halántékán, ezért visszakoztak. Örkény nem tudott volna kitalálni ilyen abszurd történetet…
Nem tudom, vajon a svéd evangélikus egyházban felteszik-e még azt a kérdést néha, „Mit tenne most Luther?”, de ha igen, nagyon szívesen megmondanám nekik: „Mégis mit tenne? Újabb kilencvenöt tételt szögezne ki, mondjuk a Szent Pál templomra, Malmőben járván pedig visszasírná római >>vakációját<<!”
De nem hiszem, hogy felteszik ezt a kérdést. Boomer dolog, tudom, de nagy nyugtalanságomban édesapám véleményét is kikértem az ügyről, aki csont nélkül fogalmazta meg, mi van: „Dehogy teszik fel! Átvették a boltot, ilyenkor struktúraváltás van, mondván nem lehet úgy csinálni továbbra is, mint eddig, és megfelelő feladatokhoz megfelelő emberek kellenek bla-bla-bla…. Az eddigi tulaj-góréból (nem Lutherre gondolok, feljebb-feljebb) megpróbálnak tiszteletbeli elnököt csinálni, és lehetőleg ne járjon már be az igazgatósági ülésekre se.”
Hát valahogy így.
Az elárult és saját követői által cserbenhagyott Luther híres mondata pedig, mintha ötszáz év után a ma emberének mutatná meg valódi értelmét: „itt állok, másként nem tehetek”.
Márton S. József