A szenteste, amikor nem csak az angyal érkezett meg, hanem az első szovjet csapatok is

1944. december 24-én nem csak mennyből az angyal érkezett meg, hanem az első szovjet csapatok is. Ezzel kezdődött meg a közel két hónapos könyörtelen katlancsata. Budapest evakuálása elmaradt, ezért közel hétszázezer civil rekedt a városban. Hitler személyes döntése értelmében nem lehetett Budapestet feladni, melynek következtében a főváros és a nemzeti vagyon jelentős része megsemmisült. A szovjet Vörös Hadsereg súlyos veszteséggel tudta bevenni az erődített várost. Dr. Ravasz István hadtörténésszel Budapest védelméről beszélgettünk.

– Hogyan történt a székesfőváros körbekerítése?

– 1944 őszén már kelet felől várták a szovjeteket, akik november elején el is érték a Pestet védő Attila-vonalat. Soroksár magasságában azonban nem tudtak áttörni. Idővel felfejlődtek a szovjet haderők, a védők pedig az úgynevezett Attila-vonalban próbáltak megkapaszkodni, amelynek három vonalból álló rendszere jelentette Budapest legfőbb védelmét. A védelmi rendszer legszélső szakasza Soroksár-Isaszeg-Pécel-Fót és Váctól délre Göd magasságában jutott ki a Dunához. A legbelső védelmi vonala pedig az akkori külvárosok határában húzódott, és a kettő között épült ki a középső vonal. A három vonal azért volt szükséges, hogy ha az ellenséges csapatok áttörik az első vonalat, akkor még a második két vonalnál meg lehessen állítani őket. Igen ám, de történt egy váratlan esemény december elején: Ercsinél a szovjet csapatok átkeltek a Dunántúlra.

– Sokat lehet hallani erről az átkelésről, de hogyan képzeljük el a katonai átkelést a Dunán 1944 végén?

– Katonailag ezt úgy nevezik, hogy erőszakos átkelés, melyet azért neveznek erőszakosnak, mert úgy kell végrehajtani, hogy védik a másik oldalt. Ilyenkor le kell küzdeni a védők ellenállását, tüzérséggel lefogni a védelmet –ugyanis a védők, ha körülöttük robbannak a gránátok, akkor nem fognak tudni kibújni a fedezékeikből, és nem tudják megakadályozni az átkelést. Ez történt Ercsinél is, ahol a német és a magyar csapatoknak nem volt elég erejük ahhoz, hogy az átkelést megakadályozzák. Noha jelentős veszteségeket okoznak a kis hajókon, csónakokon átkelést megkísérlő oroszoknak, végül a Vörös Hadsereg katonái átérnek a Dunántúlra, a Margit-vonal előterébe.

– Hol húzódott a Margit-vonal?

– A Margit-vonal keleti szektora délnyugatról védte Budapestet és a Dunántúl északkeleti részét. Dél-Buda, a Velencei-tó és Székesfehérvár között húzódott. Mindenki abban a hitben volt, hogy az oroszok ott még jó ideig nem tudnak átjutni, azonban december 20. és 23. között a szovjet erők áttörték a védelmi vonal Dél-Buda és a Velencei-tó közötti szektorát. A német védők számára meglepetés volt ez az erős offenzíva, ugyanis nem számítottak ilyen erős támadásra. Így történhetett meg, hogy december 24–26. között megvalósult Budapest teljes bekerítése. December 24. késő délutánján észak-nyugatról már Budára bejöttek a szovjet csapatok, három szovjet T–34-es egészen a Szépilona kocsiszínig jutott el.

– A városon belül voltak még védelmi vonalak?

– Az utcákon belül barikádokat építettek, melynek építésében a lakosság is részt vett, ugyanis a kb. 70-75 ezer fős védősereg létszáma nem elégséges ahhoz, hogy egyszerre védekezzen, és műszaki akadályokat is építsen. Nem hadképes férfiakat, erősebb nőket, illetve nagyobbacska fiúkat is bevetettek a védelem kiépítésére. Elsősorban úttorlaszokat alakítottak ki, valamint az ablakokba homokzsákokat halmoztak fel. A pesti oldalon az Attila-vonalon belül is több, összefüggő védőállást és körkörösen védhető támpontot alakítottak ki. Ilyen védelmi rendszer viszont csak a pesti oldalon volt, mivel nyugatról, a budai oldalról nem számítottak betörésre.

– Német szempontból miért volt fontos Budapestet megtartani?

– Nem csak azért, mert egy szimbolikus ügy volt a magyar fővárost megtartani, hanem azért, mert ez a pesti hídfő lett volna hivatott arra, hogy – katonai kefejezéssel – a megindulási terepszakaszt biztosítsa. Innen kitörve szorították volna ki a német-magyar egységek a Kárpát-medence területéről a szovjet és a velük szövetséges román, bolgár és a jugoszláv haderőket. A hídfő megtartása továbbá azért volt létszükséges, mert egy szeptemberi német parancs alapján kiépült az Északi-Középhegység déli lábainál a Karola-vonal, hogy megvédje az északi iparvidéket. A Dunántúlon pedig kiépül az imént említett Margit-vonal. A kettőt pedig az Attila-vonal kötötte össze, melyet ha fel kellett volna adni, akkor megszűnt volna az összeköttetés a megerősített vonalak között, mely azzal követkeménnyel járt volna, hogy az ellenséges haderők hátulról megkerülve juthattak volna be a Karola- és a Margit-vonalba. Katonai szempontból ezért elengedhetetlenül fontos a főváros és a pesti hídfő megtartása. Természetesen arról lehet gondolkodni, hogy mindez megérte-e? Hiszen ennek a célnak az érdekében a magyar fővárost rommá lőtték. Azzal, hogy védték, nem nyilváníthatták nyílt várossá, mint például Párizst. Azért hozzá kell tenni azt is, hogy Párizsnak nem volt ilyen stratégiai jelentősége, mint idehaza Budapestnek. 1944 végére Budapest nélkül már nem lehetett megmenteni Magyarországot.
Továbbá ne feledkezzünk meg arról, hogy Budapest fontos közlekedési csomópont volt, illetve a magyar ipar jelentős része itt koncentrálódott. Ez az ipar pedig nélkülözhetetlen haditechnikai eszközöket is gyártott.

– A németek számára melyik volt a legfontosabb hadiipari termék?

– A bekerítés előtt leginkább a csepeli lőszergyártás volt a legfontosabb, azt megelőzően Messerschmitt repülőgépeket is állítottak össze Budapesten. Utóbbi gyártáskapacitását meg is próbálták kimenekíteni, kisebb sikerrel… A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek gyáregységeiben a lőszergyártás azonban az utolsó percig folyt. A bekerítés után nemsokára leállt a termelés, nem csupán azért, mert Csepelt viszonylag hamar elfoglalják az oroszok, hanem azért is, mert valamiből elő kell állítani a lőszert. Budapesten nem gyártottak puskaport, csak a Dunántúlon, amit a gyűrűn keresztül nem lehetett behozni…

– Milyen haderők maradtak a bekerített székesfővárosban?

– A pesti hídfőt védő erők maradtak: egy német hadtest és egy magyar hadtest. A magyar seregtest az I. hadtest volt, amely viszonylag kevés alakulattal rendelkezett.
Magyar részről példaként a 12. gyaloghadosztályt említeném meg, német részről a IX. SS-hegyihadtest parancsnoksága van bent. Ez a hadtest úgy került Budapestre a parancsnokával Pfeffer-Wildenbruchhal a Balkánról, hogy ez csak egy parancsnokság. Akik még november során visszafelé araszolva elérik az Attila-vonalat, azok az alakulatok szorulnak be a fővárosba. Kettőt említek meg belőlük: azt a két SS-lovashadosztályt, akinek személyi állományát, jórész Magyarország területéről egészítették ki egy korábbi államközi egyezmény alapján, mely szerint, ha valaki az 1940-es népszámláláson magyar állampolgárnak, de német anyanyelvűnek vallotta magát, akkor azt a német SS-be sorozták be, és nem a magyar Honvédségbe. Ez volt a 8. és a 22. SS-lovashadosztály.

– A magyarországi németeket, akiket az SS-be soroztak be, hogyan fogadták behívásukat?

–Nem igazán örültek neki. Egy szempontból volt jobb a helyzetük: korszerűbb, jobb fegyverzetet kaptak, mellyel ’44 végére a magyar hadsereg nem tudta ellátni őket. Azonban azt, hogy ők SS-katonák lettek, valódi kényszernek érezték ezek a sváb, szász, zipser stb. fiatalemberek.

– A németországi német katonák lenézték a magyarországi németeket?

– Kettős volt a megítélésük: a „szín” birodalmi német alakulatok katonái esetenként valóban lenézték őket, azonban a velük együtt szolgáló német katonák megbecsülték őket, mert megtapasztalták, hogy azonos harcértékűek, mint ők. Sőt, olykor jobban és bátrabban harcoltak, mint a birodalmi németek, mert ők már a saját földjüket, saját családjukat védték.

Az ostrom vége a február 11-12-i kitörési kísérlettel végződik, mely sok szempontból megosztja a történészeket. Főleg a számok tekintetében, hiszen ahány történész, annyiféle adatot számol, hogy mennyien indultak el a kitörésre, és mennyien jutottak el a saját vonalakhoz, Bicske és Mór térségébe. Többezren eltűnnek. Meglátásom szerint ez azért lehetett, mert nem kevés Buda-környéki svábot is besoroztak a bekerítésbe került SS-alakulatokhoz. Képzeljük a katonák helyzetében magunkat! Ha valaki ki tud jutni az ostromgyűrűből, és gyakorlatilag otthon van, akkor folytatja a háborút? Vagy inkább dezertáltak, hazamentek, és elbújtak pincékben, présházakban, erdőkben a hazai terepen? Természetesen egy katona ilyenkor viszi a bajtársát is… Én ezzel magyarázom a sok ezer fős különbséget, nem csak a nagyszámú veszteségekkel.

– Visszatérve az ostromban résztvevő katonai egységekhez: a magyar katonák mennyire voltak motiváltak az ostrom alatt?

– Egy részük nagyon komolyan harcolt, hiszen ők arra esküdtek fel, hogy megvédik a hazájukat, és 75 évvel ezelőtt valóban erről volt szó! A katonák másik része viszont inkább kereste a lehetőséget, hogy számára befejeződhessen a háború, és hogy valahogyan hazamenjen, civil ruhát szerezhessen, és felszívódjon a nagyvárosban.

Meg kell említeni még a nyilasokat is, aki egy része valóban részt vesz Budapest védelmében, és itt nem a zsidó embereket a Dunába lövő, vitathatatlanul háborús bűnösökről beszélek! A fronton harcoló nyilasok számára élet-halál kérdése volt, hogy kijussanak a gyűrűből, ők nem adhatták meg magukat, mert tudták, hogy őket esetleg majd rosszabbul bírálják el, mint az SS-eseket.

– Hadtörténeti szempontból melyek voltak az ostrom legfontosabb állomásai?

– Az első szakasz a felzárkózás a pesti hídfőre, az Ercsi átkelés, a Margit-vonal áttörése, amely a város bekerítéséig tartott. A második szakasz a szovjet csapatok előrenyomulása volt a pesti hídfőben. Addig a budai oldalon „blokkírozzák” a védőket, azaz csak pozíciójavító helyi harcok folynak. Miután 1945. január 18-ára a pesti oldal elesik, áthozzák a szovjet erőket a budai oldalra, mellyel megkezdődik az ostrom harmadik, egyben legnehezebb szakasza. Végül pedig a kitörési kísérlettel zárul az ostrom.

– A kitöréssel Hitler parancsával ellentétesen járt el a német katonai vezetés. Volt hasonló eset máskor is?
– Ez az egy volt, ami ilyen horderejű. Hitler azt akarta, hogy az utolsó emberig és töltényig tartsák meg Budapestet. Egyrészt presztízsből, másrészt pedig azért volt ez számára fontos, mert addig is feltartóztatják a szovjet csapatok egy részét. Értehető, hogy azok az alakulatok, akiket leköt az ostrom, nem tudnak tovább haladni nyugat felé.

Címlap fotó: A New York palota tetejére szovjet zászlót tűző katonák, 1945 január közepén. (Forrás: Fortepan.hu 175132)