A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható – Kodály Zoltánra emlékezünk
„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.”
Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapját – MÁV-tisztségviselő lévén – gyakran áthelyezték, így kerültek 1884-ben Galántára, ami sok szempontból meghatározta Kodály későbbi éveit. Itt végezte el az elemi iskolát, illetve itt ismerkedett meg a népdalokkal és a falusi hagyományokkal. Idősebb korában sem felejtette el az észak-magyarországi kis falut – 1933-ban jelent meg a Galántai táncok című zenekari műve.
A zene szeretetét szüleitől kapta
A következő állomás a Kodály család életében Nagyszombat volt. A fiatal Zoltán elkötelezett tanuló volt, különösen szerette az ógörögöt, a németet és a latint, emellett egyre erősebben érdeklődött a zene iránt. Ez családjában nem volt idegen, szülei nagy zenerajongók voltak – édesapja hegedült, édesanyja pedig zongorázott és énekelt.
Ugyan hegedülni tanártól tanult, de zongorán, csellón és brácsán már önszorgalomból tanult meg játszani. Rendkívüli memóriája volt, amilyen dallamot egyszer meghallott, azt megjegyezte. Első kompozíciói már a gimnáziumi évek alatt megszülettek.
1896-ban szüleivel együtt Budapestre látogatott a millenniumi kiállításra, ez pedig egy életre meghatározta művészetét. Felfigyelt egy fali táblára, amelyen Fehér László balladája szerepelt Vikár Béla gyűjtésében – ő ismerte fel a magyar népi dallamok rögzítésének fontosságát. Vikár azonban csak a dalok szövegét írta le, a dallamok megörökítése Bartók Bélára, Kodály Zoltánra és Lajtha Lászlóra maradt.
Zeneszerzés mellett magyar-német szakos tanárnak tanult
Kitűnő tanuló lévén érettségi után lehetőségek sora állt előtte. Szülei és tanárai tudományos tanulmányait preferálták, de Kodály ekkor már tudta, hogy belőle zeneszerző lesz. Annak érdekében, hogy kikerülje a döntést, magyar-német szakra ment, emellett a Zeneakadémián is megkezdte tanulmányait zeneszerzés szakon. A felvételin egyébként egy saját kompozícióval jelentkezett, amit meghallgatva a tanszék vezetője nemcsak azonnal felvette, de rögtön a második évfolyamra javasolta. A szerény Kodály nem élt a lehetőséggel, inkább csatlakozott az elsősökhöz. 1904-ben zeneszerzőként lediplomázott a Zeneakadémián, majd egy évvel később magyar-német szakos tanárként is végzett a Pázmányon.
Beleszeretett húsz évvel idősebb tanítványába
Gruber Henrikné Sándor Emma egy zenekedvelő, művelt asszony volt, akinek szalonjában a főváros zenei életének meghatározó alakjai gyakran megfordultak – köztük Kodály és Bartók is. A két zeneszerző is itt ismerkedett meg, és kötött életre szóló barátságot. A jó humorú, vonzó asszony egy ideig Bartók tanítványa volt, majd Kodály lett a mestere. A fiatal zeneszerző beleszeretett a 20 évvel idősebb asszonyba, aki méltó társának bizonyult egész életében. 1910-ben fogadtak örök hűséget egymásnak, amelyet Emma haláláig, 48 éven át tartottak.
Megreformálta a zenei oktatást
Kodályt leginkább a magyar népzene foglalkoztatta, ugyanis számára az volt a legfontosabb, hogy a zene alapjait ismerje meg. Szerinte zeneszerzőként ez volt az első lépése az alkotás felé. Gyalogszerrel nekivágott a falvaknak, Nagyszombatra, majd Galántára utazott, és elkezdte gyűjteni a népdalokat. Az első ilyen út során közel 150 dalt jegyzett le. Nem kellett sokat várni, mire Bartók is csatlakozott hozzá. Akivel hol együtt, hol külön utakon járták a kis falvakat népdalok után kutatva. Sokszor nehézségekkel kellett szembenézniük ezeken a helyeken, hiszen a falusi emberek bizalmatlanok voltak az idegenekkel szemben.
1906-ban – miután doktorrá avatták – Berlinbe, majd Párizsba utazott. Itt ismerkedett meg Debussy impresszionista hangvételű zenéjével, amibe egyből beleszeretett. A következő évben a Zeneakadémia zeneelmélet tanárává nevezték ki a fiatal zeneszerzőt. Hat évtizeden keresztül tanított, az ő kezdeményezésére vezették be a magyar népzene oktatást és a szolfézst. Továbbra is járta nyaranta az országot és szenvedélyesen gyűjtötte a népdalokat – emellett persze folyamatosan komponált is.
Kodály nagyon lelkiismeretes pedagógusnak bizonyult, aki egyre nagyobb energiával fordult a gyermekek zenei oktatása felé. Úgy vélte, a zenetanulás első lépése az éneklés, hiszen minden ember a torkában hordja azt a hangszert, amin először meg kell tanulnia játszani. Elkezdett kidolgozni egy pedagógiai programot, melynek során az első, gyerekhangra készített kórusművek is megszülettek.
Egy fiatal szerelem az utolsó évekre
1958-ban elveszítette támaszát, múzsáját és lelki társát. Emma halála után hónapokig képtelen volt dolgozni. Az utolsó éveiben azonban nem maradt társ nélkül, újra rátalált a szerelem egy régi barátjának lánya személyében. A 19 éves Péczely Saroltát 1959. decemberében vette feleségül az idős zeneszerző. A lány fiatalságának és vidámságának köszönhetően Kodály élete végéig aktívan alkotott. Élete utolsó percéig dolgozott, munkáját három Kossuth-díjjal ismerték el, a Magyar Tudományos Akadémia három emlékkönyvet adott ki a tiszteletére – számos egyetem alatt a díszdoktorává. 
1967. március 6-án szívrohamban hunyt el. A zeneszerző temetése nemzeti gyásznappá vált, több tízezren hajtottak fejet Kodály Zoltán előtt a ravatalánál.
Kiemelt képünk forrása a Wikipédia.
