Ferenc pápa beszédében kiemelte a budapesti Eucharisztikus Kongresszus fontosságát

A 2020 szeptemberében Budapesten esedékes 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter téren advent harmadik vasárnapján mondott beszédében.

Ferenc pápa elmondta, kevesebb, mint egy év van hátra a szeptember 13. és 20. között megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig. Szavai szerint a több mint egy évszázada rendezett eucharisztikus kongresszusok arra emlékeztetnek, hogy az egyház életének középpontjában az oltáriszentség áll.

Az egyházfő idézte a magyarországi esemény bibliai jelszavát: Minden forrásom belőled fakad.

Ferenc pápa kifejtette, reményei szerint a budapesti kongresszus megújulást indíthat el a keresztény közösségekben, olyan eucharisztikus kultúra fakadásával, amely képes a jóakaratú embereket a szeretet, béke, család, a teremtett világ védelme érdekében ösztönözni.

A magyarországi NEK programját és helyszíneit Erdő Péter bíboros, prímás novemberben mutatta be a Rómában rendezett sajtótalálkozón.

A Vatikánban december 8-tól látható nemzetközi betlehem-kiállítás idei díszvendége Magyarország a közeledő NEK alkalmából. A kiállításra Ferenc pápa is ellátogatott és találkozott a magyar küldöttséggel.

MTI – Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Iratkozzon fel hírlevelünkre