Átadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felújított győri központját

A több mint 126 millió forint értékű beruházás átadó ünnepségén Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára méltatta a 30 éves szeretetszolgálat tevékenységét, elsősorban azért, mert az életet védi, és a családokat szolgálja. Hozzátette,

az elmúlt években jelentős, a szociális-, az idős-, és a fogyatékossággal élőket segítő otthonok felújítását célzó fejlesztések kezdődtek az országban, de ugyanilyen jelentős a karitatív szervezetek munkáját segítő pályázati program is. Ennek keretében 6+3 karitatív szervezetet támogatott a kormány 4,5 milliárd forinttal

– jegyezte meg.

Soltész Miklós a családok fontosságáról szólva elmondta,


Hirdetés

az elmúlt 8 évben több mint 40 százalékkal emelkedett a családok száma, miközben a válások száma 23 százalékkal csökkent.

Báthy Andrásné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-Dunántúli Regionális Központjának ügyvezetője elmondta, az EFOP-program keretein belül

Győr mellett országszerte további hat helyen fejlesztette intézményeit a szeretetszolgálat közel 650 millió forint értékben.

Hozzátette, a győri, Amadé utcai épületben kicserélték a nyílászárókat, felújították a közműveket, valamint megtörtént a homlokzat és a tető szigetelése is.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat felújított gyõri központja az átadás napján, 2019. november 29-én. – MTI/Krizsán Csaba

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke visszatekintett a szeretetszolgálat megszületésére, és úgy fogalmazott,

a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a hit megnyilatkozása, de a hit cselekedet nélkül semmi.

Hozzátette, nagy erőfeszítések vannak az országban társadalmi, civil és állami szinten, de nem szabad elfelejteni, hogy a szeretetszolgálat hitre hivatkozó keresztény szervezet. Az atya rámutatott, keresztény gondolkodás nélkül nem tudnak összetartozni az emberek.

Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke emlékeztetett,

a most felújított épületet 20 évvel ezelőtt bocsátotta a megyei önkormányzat a szeretetszolgálat rendelkezésére. Megjegyezte, akkor jó döntést hoztak, amit a szervezet elmúlt, két évtizedes tevékenysége igazol.

Kara Ákos, országgyűlési képviselő a nyugat-dunántúli regionális központ és a közte lévő kölcsönös segítségnyújtásra hívta fel a figyelmet, majd Kozma Imre atya ünnepélyesen megáldotta az épületet.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb