A holokauszt hamvaiból emelkedett ki ünnepelt énekesnőként
Zsolnay Hédi 1824. november 29-én született Budapesten. Sokan az első magyar sanzonénekesnőként ismerik a Liszt Ferenc-díjas magyar színésznőt, akit annak idején a magyar Edith Piafként emlegetett a publikum. A művésznő – annak ellenére, hogy a francia énekesnőt példaképének tartotta és dalait is énekelte magyar nyelven – inkább hárította ezt a jelzőt.
1935-ben az Édes mostoha című filmben kapta meg első énekes szerepét, alig 11 éves korában, pályája azonban egy ideig nem folytatódhatott. A második világháború szörnyű évei árnyékot vetettek életére. Hamis papírokkal és bujkálásokkal átvészelte a holokausztot, életben maradt, és a kor ünnepelt énekesnőjeként emelkedett ki a tragikus évek múltjából.
A háború után megismerkedett Vécsey Ernő zeneszerző-zongoristával, ami nemcsak karrierjében jelentett áttörést, hanem magánéletében is: később feleségül ment a komponistához. Eleinte csak a Pilvax, az Emke és a Kedves nevű éjszakai bárok pódiumán ismerték az elbűvölő hangú énekesnőt. Nem kellett azonban sokat várni, mire már a rádióból is fájdalmasan igéző hangja szólt.
1957-ben a Nagymező utcai Irodalmi színpadon önálló dalesttel lépett színpadra, amelyben a világirodalom legszebb, megzenésített szerelmes versei, virágénekek, francia népdalok, sanzonok és saját versei szólaltak meg. Olyan slágereket köthetünk nevéhez, mint a Nagykörút, amelynek szövegét Romhányi József írta.
1977-ben, hogy megmentse a zenésznek készülő fiát a katonaságtól, elhagyta az országot, Münchenben telepedett le. Az ekkor 56 éves művésznő nehezen viselte a következő éveket.
1989-ben Budapesten megjelent naplóinak, verseinek és írásainak válogatása Johanna a kocsmában címmel, festményeiből pedig kiállítás nyílt a Magyar Újságírók Székházában. Egyik dala, az Isten veled, Budapest, te édes! különösen szomorúan cseng egy olyan énekesnőtől, aki mindvégig hazavágyott.
Zsolnai Hédi 2004. december 19-én, Münchenben hunyt el.
Kiemelt kép forrása: Wikipédia
