Édi-bédi komcsik, special edition

Nekünk azért könnyű dolgunk van. Mi még ismertük a fura T. néniéket, akik a nagyszüleink házában terpeszkedtek, miután beköltöztették őket oda, bele a magántulajdonukba, hisz minek a reakciósoknak annyi szoba. Meg hát pontosan emlékszünk arra a gyomortáji érzésre, amikor hittanra menet M. bácsi nekünk szegezte a kérdést: Hova-hova?, és akkor hatéves zsenge agyunkkal rémülten töprengtünk, vajon erre mi a rendszerkonform válasz. Márpedig ha az embernek még vannak ilyen (vagy jóval ilyenebb) mélyen bevésődött IRL élményei a kommunizmusról, akkor kialakul benne egyfajta zsigeri ellenálló képesség. Egyszerűen nem kíván felszállni erre a volt-már villamosra, köszöni szépen, érkezzen bár trendi lilára avagy zöldre festve. Inkább gyalogol.

Csakhogy. Van itten egy Z generáció. Mire szobatiszta lett, már lassítani se kellett Hegyeshalomnál, mire megtanulta az ábécét, már narancssárga volt az ország –

számára a „diktatúra” leginkább egy Indexről ismert töltelékszó, és valami olyasmit jelent művelt értelmiségi nyelven, hogy óegygé.


Hirdetés

Mármost. Aki – mazochista indíttatásból – rendszeresen böngészgeti többszörösen átvedlett baloldali politikusok közösségimédia-oldalait, nem tudja nem észrevenni, hogy bizony ezerrel folyik ennek a demokráciába beleszületett jóléti generációnak a célzott, vérprofi ideológiai megrontása.

Téged, fiatal, kizsákmányolnak, téged, fiatal, itt elnyomnak, fogd fel, el-nyom-nak, neked, fiatal, figyeld csak meg jól, nincs annyid, mint annak amott, ni, de majd mi, olyan egyenlőt és olyan igazságosat és olyan testvérit, hogy besírsz.

Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát!

Joseph Stylin’. Straight outta Gori. Yo.

Márpedig. Amelyik fiatalt a gondos családi nevelés, egy-egy kiváló tanár és az isteni kegyelem szerencsés együttállása be nem olt egy megfelelő vakcinakombóval, amely kellően semlegesíti ezeket a toxinokat, az bizony úgy bekapja ezt az 5G kommunizmust, hogy csak leshetünk.

Merthogy. Cukiságkampány zajlik, ahogy a csövön kifér. Kunhalmi Ágnes, mióta nemrégiben korszakos változás történt felnőtt életében, értsd: beszerzett egy kölyökvizslát, édibbnél édibb életképekkel örvendeztet meg minket – Masnivizsla hempergőzik, Masnivizsla szundizik a mamikán, Masnivizsla nyalogatja anyucika száját. Hát nem cukker? Milyen menő már, vizslás-instás képviselő, nem olyan uncsi öltönyös-szemüveges-gazdaságiadatos, mint az a fideszes miniszter. Meg hát ott a Momentum: na az milyen menő, hallod. Füstgyertyás happeningek, graffitizős élőzések, szabadszájú vörös csajszi, haverok, buli, Coca Cola – egy merő fesztivál az élet a MoMónál, és ami a legjobb, még fizetni se kell, azt állítólag intézi valami gazdag amcsi fószer.

Ez kell az Insta-fiatalnak, nem az állandó szutyongatás, hogy akkor kapsz CSOK-ot, ha végre elveszed a csajod. (Három gyerek után megdobnak tízmillával, jóvicc, én most akarok harmincat.)

Na meg a Feri. Converse-cipő, felhajtott pólógallér – jó, hát egy faux hawk séró még hiányzik, de azért érezzük, na, hogy milyen vagány a csávó, egy közülünk, a Feri, leül hozzánk dumálni, de mekkora dumája van már, vágod,

lazán káromkodik, nem így, izé, mint egy KDMP-s vagy mint az anyám, hallod, mekkora arc!

Legújabban Special Feri Edition ruhakollekcióval is előállt, trendi póló Gyurcsány-aláírással, 1990 Ft, raktáron, gyűjtsd össze mind, kövess be, s a haza fényre derül.

Agresszívan és több irányból támad tehát ez a mutáns kommunizmusvírus, az átoltottság pedig már nem kielégítő: erősítsük az ifjúság immunrendszerét, instállom, mielőtt lázadásiból visszaléptetnének minket az 1919-es mezőre.

(A videót a cikk szerzője, Francesca Rivafinoli készítette.)

'Fel a tetejéhez' gomb