Nálunk a szabadságot grammra mérik

Az ágyúnak különösen hányattatott sorsa volt, főként a kommunizmus ideje alatt. Az eredeti ágyút körülbelül hatvan évvel a szabadságharc után, 1906-ban találták meg Kézdivásárhelyen, amikor a város vízvezetékrendszerén dolgoztak. Két másolatot is készítettek Gábor Áron ágyújáról, melyből az egyik maradt a céhes városban, a másikat pedig Sepsiszentgyörgyre szállították. Az eredetit 1971-ben a Román Nemzeti Történeti Múzeumba rendelték. A rendszerváltást követően Kelemen Hunor akkori kultúrminiszternek köszönhetően 2009-ben úgy döntöttek, a kincs ideiglenesen visszakerülhet a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonába. Az intézmény öt évvel később végleg tulajdonosa lett a legendás örökségnek.

Mivel a sepsiszentgyörgyi múzeum jelenleg felújítás alatt áll, lehetőség nyílt arra, hogy a székelyek hadvezérének, Gábor Áronnak egyetlen eredetiben fennmaradt ágyúját Budapestre szállítsák számos más 1848/49-es emléktárggyal együtt. 

A jeles kiállításról és a szabadságharc fennmaradt emléktárgyairól, Gábor Áron tiszteletéről kérdeztük a Székely Nemzeti Múzeum igazgatóját, Vargha Mihályt.

– Mit jelent a székelység számára, hogy a magyar fővárosban, Budapesten megtekinthető Gábor Áron egyedüli, eredeti fennmaradt ágyúja?

– Egy jelzés a magyarság nagyobb tömbje felé, hogy vagyunk. Hogy 1848 szelleme jelen van az életünkben, nemzeti önazonosságunk fontos pillére. Hogy fontos nekünk Magyarország és azon belül Budapest, politikai színezettől függetlenül. Mi nem a „jobbos” vagy „balos” országot, fővárost szeretjük, hanem magát Magyarországot.

Március 15. nálunk ma is élő ünnep. Az emberek kimennek az utcára, a terekre. Zenekarok muzsikálnak, dalárdák aktiválják magukat, lovas felvonulást rendezünk. Háromszéken a legnagyobb népünnep ez, például Kézdivásárhelyen gyülekeznek lovakkal, szekerekkel a székelyruhás emberek, és szabadságharcos énekekkel töltik meg a várost. Ekkor dobog igazán a székelység szíve. Nem kell nógatni az embereket, a falvakban és városokban egyaránt hadi díszbe öltöznek a huszárezredek, gyalogos ezredek, lovaskatonák, tiszteletüket fejezve ki nemzetünk hősei előtt. Sepsiszentgyörgyön a múzeumunkban ingyenes a látogatás, százával jönnek az emberek az ágyúhoz, szabad énekelni, szavalni mellette.

Az embereknek kell a szabadság emlegetése, mert nálunk azt grammra mérik… ha egyáltalán mérik.

Valaki mondta, hogy milyen gyerekes nép a székely. Éppen ezért szimpatikus! Március 15-én énekel, könnyezik, koszorúz, meghatódik, megéli az ünnepet, mert neki ezt még szabad. Nem tudja, hogy holnap vajon szabad lesz-e. Azt vallom, hogy addig jó, amíg gyermetegek (is) tudunk lenni.

– Az ágyún kívül milyen emléktárgyak, eszközök láthatók még a kiállításon?

– Az ágyún túlmenően még megtekinthető Deák Ferenc pipája, Kiss Ernő tábornok nyerge, Kossuth Lajos cigarettaszipkája, Bem József sétabotja is. De természetesen az ágyú vonzza leginkább a tekinteteket. 

– Fűződik egy-egy tárgyhoz fennmaradt történet? Vagy köthető anekdota valamely jeles székelyföldi szabadságharcosunkhoz? 

– Gábor Áron egyszerű ember volt, de három nyelven beszélt!

Külföldön kereste a kenyerét, ám amikor hallotta, hogy bajban van a hazája, rögtön hazajött.

Ez is lehet egy üzenet a mai fiatalságnak. Vajon ma hányan jönnének haza, ha nagy baj lenne itthon? 

A legszebb az ágyú útja: Kézdivásárhely – a születés, a lappangás helyszíne évtizedeken át –, Sepsiszentgyörgy – a dicsfény, kanonizáció színtere –, Bukarest – a rabság, a mellőzés pincemély bugyrainak sötétje –, majd újra Sepsiszentgyörgy – az újjászületés védő burka. Mindezek után pedig belép Budapest a történetbe a megdicsőülés tereként.

A románok is kérdezik: mi a fenének kell nektek az a nehéz tárgy? Büszkén mondhatjuk: mert bele van sűrítve minden, ami pozitív a népünkben. Mert akkor mertünk, küzdöttünk, volt hitünk. Tükröt tart ma nekünk az agyú: hogy sáfárkodsz mai székely az életeddel, hogy küzdesz? Akkor is volt széthúzás, baj, de voltak, akik össze tudták fogni a népet… Kérdem én, ma vajon van-e ilyen emberünk?

– A budapesti Hadtörténeti Múzeumon túl hol tervezik még bemutatni az ágyút és a vele járó kiállítást? Erdélyen belül lehet számítani rá, hogy több helyen is megfordul a tárlat?

– Már jelentkezett Magyarországon belül Szeged, Kecskemét, Pécs, Debrecen és Nyíregyháza, hogy szeretnék befogadni a kiállítást. Így ezekbe a városokba is természetesen sorra eljuttatjuk. A jövő héten lesz egy egyeztetés Miskolcon az anyaországi múzeumokkal, akkor majd eldől, hogy még más városok is szeretnék-e befogadni a kiállítást. Erdélyben az anyaországi kiállításokat követően lesz rá alkalom, hogy eljuthassanak az emléktárgyak és az ágyú a nagyobb városokba. Egyelőre Székelyföldön kívül eddig nem kaptunk jelzést, hogy igény lenne a tárlat bemutatására.

 

Nyitókép: MTI/Soós Lajos