Bárdos Gyula áll a felvidéki Magyar Közösségi Összefogás listájának élén

Bárdos Gyula, a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, a Csemadok elnöke vezeti azt a választási listát, amelyen három felvidéki magyar párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Magyar Fórum és az Összefogás közösen indul a februári parlamenti választáson – jelentették be az MKP Országos Tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A három párt jelöltjei egy választási párt, a Magyar Közösségi Összefogás listáján indulnak, ez utóbbit az Összefogás néven októberben bejegyzett formáció átnevezésével hozták létre, azután, hogy az egységes magyar lista létrehozásáról folytatott ötpárti egyeztetések kudarcba fulladtak. Az ötpárti egyeztetés azután szűkült háromtényezőssé, hogy a Most-Híd szlovák-magyar párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) nem volt hajlandó kizárni az esetleges kormányzati együttműködés a jelenleg legerősebb kormánypárttal, az Iránnyal (Smer-SD).

Az a döntés született, hogy az MKP az etnikai politizálás elvének megtartásával a Magyar Közösségi Összefogás listáján indul – mondta Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke a testület ülése után.

A 150 fős választási listán az MKP-nak 90 helye lesz, a fennmaradó 60 helyen fele-fele arányban osztozik a Magyar Fórum és az Összefogás, amelyek gyakorlatilag törpepártok. A lista első 12 helyén az MKP-nak 6 jelöltje van. Érdekesség, hogy az MKP elnöke, Menyhárt József csak az ötödik helyen indul, ahogy az is, hogy a felvidéki magyar párt régi nagyjai, két korábbi pártelnök, Berényi József és Csáky Pál is a lista legutolsó helyeiről indulnak.

 Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője azt hangsúlyozta, hogy szeretnének hozzájárulni a kormányváltáshoz, s megmutatni, hogy a felvidéki magyar képviselet most is a jó oldalon áll. Hozzátette: az MKP megfelelő alázatról tett tanúságot azzal, hogy egy több, mint húsz éve létező pártként nem önállóan indul.

Ugyancsak szombaton ismertette választási listáját a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt is, amely listájára felengedte az MKDSZ valamint egy szlovák törpepárt, az Esély (Sanca), illetve a Szlovákia Roma Kezdeményezése (RIS) nevű politikai csoportosulás jelöltjeit is. A Most-Híd listáját Érsek Árpád, jelenlegi közlekedésügyi miniszter vezeti, s a vegyes párt elnöke, Bugár Béla csak a második helyen indul.

Forrás: MTI – Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Iratkozzon fel hírlevelünkre