Az otthoniak szabadságáért fog harcolni az észak-koreai disszidens

Kevés ember menekül meg, egyáltalán, a propaganda miatt, viszonylag kevés ember akar megmenekülni Észak-Korea szorításából, de még ritkábban hallani olyanról, aki mer hátratekinteni, sőt, felvenné a kesztyűt az elnyomó hatalom ellen.

Il-Young Ju azon kevesek közé tartozik, akiknek a családja sikeresen el tudta hagyni Észak-Koreát. Még 2008-ban menekült meg.

Ju egyike volt júliusban annak a Fehér Házba látogató társaságnak, akik észak-koreai keresztényként, a vallási üldöztetés túlélőiként találkozhattak Trump elnökkel, írja a Fox News.

Ju elmondta, hogy emberi jogi ügyvédként szeretne dolgozni, és kifejezetten az észak-koreai állampolgárokért fog tevékenykedni.

– A barátaim még mindig éheznek, és sorban halnak meg Észak-Koreában. Eldöntöttem, hogy valahogy segíteni fogok rajtuk – mondta. Ju leszögezte, addig szeretne az alapvető emberi jogok észak-koreai érvényesítéséért küzdeni, ameddig az embereknek már nem kell elszöknie az országból.

Trump elnök jelenlétében tartott beszédében a férfi elmondta, „még Kim Jong Un üldöztetése ellenére is vágynak az evangélium után az észak-koreaiak, titkos helyeken gyűlnek össze imádkozni. Pár héttel ezelőtt üzenetet kaptunk egy  észak-koreai gyülekezettől, egy erdőben készült fényképet küldtek. Hárman gyűltek ott össze imádkozni”.

Az Egyesült Államok elnöke akkor válaszként megígérte, hogy az Észak-Koreával történő tárgyalások során fel fogja hozni az üldözött keresztények problémáját.

A Liberty in North Korea nevű szervezet YouTube-csatornáján még az év elején közzétették Il-Young Ju videóját, amelyben személyesen meséli el a történetét. 

 

 

Fotó: Fox News