Orbán–Erdogan találkozó: A törökök nélkül nem lehet megállítani az Európa felé irányuló migrációt

Törökország stratégiai partnere Magyarországnak a biztonság és a migráció kérdésében is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: a magyar külpolitikai gondolkodás abból indul ki, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt.

Így a budapesti megbeszélésen is áttekintették az ezzel összefüggő kérdéseket, és Magyarország elismerését fejezte ki Törökországnak, amely csak az idén eddig 350 ezer illegális határátlépőt tartóztatott fel– közölte a kormányfő. Hozzátette: ha Törökország ezt nem tette volna, ezek az emberek már mind itt lennének, Magyarország déli határának környékén.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Recep Tayyip Erdogan török elnököt a Karmelita kolostorban 2019. november 7-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Erdogan továbbra is jó együttműködésre számít

Nagyon jók a magyar-török kapcsolatok, és a jövőben is ilyen jó együttműködésre van szükség – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Budapesten.

A török elnök a közös sajtótájékoztatón kiemelte: csaknem 4 millió menekült tartózkodik Törökországban, közülük sokan mennének tovább Európába, de „az együttműködés miatt mi türelmesen feltartóztattuk ezt a tömeget”. Biztonsági zónára van szükség, hogy visszaküldhessék őket a hazájukba – közölte.

Recep Tayyip Erdogan kitért arra: 6 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat határoztak meg célként, amely reális. Magyarország és Törökország képes ennek elérésére – mondta.