Gyafi: Mindenütt adom a legjavát

Az MTVA „Isten kezében” című sorozatában olyan embereket mutatnak be, akik nem mindig vannak reflektorfényben, ám életük példamutató. Az általunk szemlézett október 20-i adás Gyárfás István munkásságába és lelkivilágába enged bebocsátást, amely alapján megismerhetjük az előadóművész megtérésének történetét. A dzsesszgitáros nem tesz különbséget a dzsessz vagy a gospel Istent dicsérő műfaja között: mindegyiket a legjobb tudása szerint műveli.

– Az általános iskolában megjelent a zeneiskolának két tanára. A zongora- és a hegedűtanár tartottak egy bemutatót. Mikor hazamentem, lelkesen újságoltam: „Anyu, apu, üljetek le, zongorázni fogok”. Mire ők leültek, és azt felelték nekem: „Kisfiam, hegedülni fogsz” – mesél a kezdetekről a vele készült portréban Gyárfás István (Gyafi), akinek a családja nem engedhette meg magának, hogy egy zongorára beruházzon, így maradt a hegedű, amin tanulhatott, és amely megalapozta a zenész pályáját.

Szülei műszaki beállítottságú emberek voltak. A családnak nem sok köze volt a zenéhez és az énekléshez. Ez alól csak a mindig dúdoló, hangját rezegtető nagymama volt kivétel. A középiskolás években a rendszeres, versenyszerű sport már nem volt Gyafi számára vállalható, és a gitárral is ekkor került kapcsolatba. A hangszerrel kialakult vonzalma megállíthatatlannak tűnt, és összespórolt pénzen a „nagy Szovjetunióból” a szomszéd utcába költözőktől megvásárolt egy használhatatlan gitárt. 

Miután felvették a dzsessz tanszakra, sorra hívták őt olyan nagy nevű zenészek, mint Kovács Gyula, Dezső Csaba, Nesztor Iván, Regős István. Ezek megerősítették őt, de soha nem szembesült azzal, hogy neki különösebb tehetsége lenne – fogalmaz alázatosan Gyárfás István, aki a Kandó Kálmán műszaki Főiskolán szerezte az első diplomáját, amelynek alkalmából egy Holywoodban készült Polyton erősítőt vásárolt, amelynek a hangját fel akarta javítani. A javítás eredménye egy lefüstölt, tönkrement erősítő lett. Ezt követően a műszaki diploma bekerült az alsó fiók aljába.

Amikor Gyafi már nagyon elégedett volt a saját kétdiplomás életével, nem gondolta, hogy neki szüksége lenne Istenre. – Egy csont materialista, jó szándékú ember voltam – vall önmagáról a jazz művész, akinek a barátai közül többeknek megváltozott az életük Isten hatására. – Nagy Karcsi barátom fantasztikus dobos volt és megtért. Egy másik barátom újságolta egyszer: „Gyafi, hallottad? A Nagy Karcsi meghülyült! Megtért!” Minderre én csak annyit feleltem: „Csóró, milyen jó zenész volt!” – meséli Istenhez való korábbi hozzáállását.

A kérdések és a barátok miatt Gyafi egyszer csak ott találta magát egy gyülekezetben. Az istentisztelet során a Tékozló fiú példabeszédéről prédikáltak éppen. Korábban addig soha nem tapasztalt módon látomásban volt része, amelynek során éppen egy kútba zuhant bele, a kút karimája alkotta fénykör egyre kisebbre zsugorodott. A prédikátor éppen ezen a ponton mondta azt, hogy „ha te vagy az, akinek már nincsen hova menni, aki nem akarod megvárni, hogy már vége lesz mindennek, akkor gyere, és imádkozunk érted”. – Én ekkor felpattantam, a feleségem is, és elsők között rohantunk a színpadhoz – meséli a megtérésének eseményét Gyafi.

– A dolog szépsége, hogy a színpadon fent ült ugyanaz a dobos barátom, a Nagy Karcsi, aki „meghülyült”, de tiszta lett a szeme és rendeződtek a dolgai. Összenéztünk, és folytak a könnyeink. És tudtuk mind a ketten, hogy miért sírunk. Tudtam, hogy ő a legjobbat akarta nekem, a barátjának – osztja meg a dzsesszgitáros, aki

a megtérését soha nem bánta meg az elmúlt közel harminc év során, mert azon a napon úgy érezte, hogy az élete révbe ért, megérkezett.

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a látszólag két különböző műfajt, a dzsesszt és a gospelt, Gyárfás István úgy felelt: „a kettőnek a gyökere ugyanott van”. – A tizenkilencedik, huszadik század Amerikájában, ahol a fekete, afrikai kultúra és az európai hangszerek fúziójából létrejön, valami egészen eredeti. A mai popzene gyökere is itt keresendő – mondja Gyafi, aki nem tud, talán nem is akar egyik műfajról a másikra átkapcsolni, hanem mint fogalmaz:

„Mindenütt adom a legjavát!”.

Fotó: iec2020.hu/Mészáros Gábor