Ferenc pápa: kereszténynek lenni számos országban tilos és bűncselekmény

Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombákban bemutatott misén halottak napján.

Egykor a keresztényeknek el kellett bújniuk (..), hogy eltemessék halottaikat. A történelemnek egy szomorú fejezete volt, amelynek most sincsen vége.  A hitüket a katakombákban gyakorló egykori keresztények sorsa azokét idézi, akik keresztényként hasonlóképpen élnek ma is a világ több országában – mondta az egyházfő.

Hangsúlyozta: ma is sok katakomba létezik (…), ma több keresztényt üldöznek mint a keresztényüldözés első évszázadaiban.

Ferenc pápa hozzátette, hogy a világ számos országában kereszténynek lenni tilos és bűncselekmény.

A halottak napi misét az egyházfő Róma egyik legrégebbi és legismertebb katakombájában mutatta be. Az egyik föld alatti kápolnában tartott szertartáson kevesen tudtak csak részt venni. Ferenc pápa rögtönzött homíliájában elmondta, hogy életében most először járt az ókori keresztények föld alatti temetkezési helyén.

A Vatikánba visszatérve Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában imádkozott az itt eltemetett pápák nyughelyénél.

MTI – Fotó: MTI/EPA/L’Osservatore Romano

Iratkozzon fel hírlevelünkre