Szellemkultusz helyett inkább szeretett halottainkra emlékezzünk!

Maga a halloween (All Hallow’s Eve, mindenszentek előestéje) hagyománya egy ősi kelta, pogány ünnephez vezethető vissza, melyet az általuk számolt időszámítás alapján az év végén, azaz október 31-én volt szokás ünnepelni, amikor a hiedelem szerint Shamhain napisten a sötétség és halál karmai közé került. Ekkoriban a kelta papok őrtüzeket gyújtottak, és áldozatokat mutattak be, hogy megmenekülhessenek a holtak kísértései elől. 

Ebből a legendás hagyományból örökítődött át a 20. század elején az írek bevándorlásával Észak-Amerikába a szellemkultusz, mely nagy népszerűségnek örvendett a különböző fesztiválok, forgatagok keretében, és idővel már kinőtte azok határait. Számos boszorkajelmez, rémisztő álarc kaphatott főszerepet, melyet mulatságosnak tartottak az emberek. Abba viszont kevesen gondoltak bele akkor – és gondolnak bele azóta is –, hogy ez a pogány szokás keresztény értékekkel szöges ellentétben áll. 

Ennek az időszaknak jellegzetességéről, a töklámpás eredetéről így ír az MTI: Az egyik történet szerint volt egyszer egy Stingy Jack (Fukar Jack) nevű részeges, kiállhatatlan kovácsmester, aki többször is rászedte az ördögöt, mígnem a patás megígérte, hogy nem viszi el lelkét a pokolba. Jacket azonban halála után Szent Péter sem engedte be a mennyországba, ezért arra ítéltetett, hogy örökké bolyongjon, keresve nyughelyét. Vándorlása közben egy kivájt tarlórépát tartott lámpásként a kezében, benne izzó széndarabbal, így ragadt rá a Jack of the Lantern (Lámpás Jack) név, melynek rövidült változata, a jack-o-lantern a halloweeni töklámpásra utal. A lámpások eredetileg tarlórépából, karórépából vagy céklából készültek, a tök az ünnep tengerentúli meghonosodásával terjedt el.

A „szellemek ünnepének” lényege abban áll, hogy rákontrázzon arra a hitvilágra, amely a kereszténység alapja: hit az üdvösségben. Ugyanis a hiedelem szerint október 31-e éjszakáján a holtak szelleme gonoszként visszatér az alvilágból, hogy kísértse az élőket. Ezen erők ellen öltöttek korábban magukra különböző maskarákat, hogy megtévesszék a kísértőket. Manapság pedig már számos amerikai iskola, nyugat-európai óvoda, sőt, már egy ideje magyarországi tanintézmények is csatlakoztak a kísértetek magasztalásához. Az MTI értesülései szerint néhány településen töklámpás-szépségversenyt szerveznek, a Hősök terén idén is megrendezték október utolsó szombatján a jótékonysági eseménynek is számító Töklámpás Fesztivált, amelyre a részvevők otthon faragott halloween-lámpásokkal érkeztek. A Fővárosi Állat- és Növénykert október 23-tól november 3-ig változatos Halloween-programokkal várja a látogatókat, október 31-én pedig idén is Holnemvolt Halloweent, illetve Állatkerti Halloween Esti sétát tartanak.

Ha a népszerű közösségi médiában szétnézünk, vagy nyitott szemmel fürkésszük a plakátokat, bizony nem egy iskolai, városi esemény a mi hazánkban is arra buzdít, hogy vegyünk részt különböző halloweeni partykon, küldjük gyerekeinket a parkba a hétvégén, mert halloweeni tököt faraghatnak és a Trick or Treats! (Csokit vagy csalunk!) játékot játszhatnak, melynek lényege, hogy vödörnyi édességet csaljanak ki a felnőttek markából. Csak néhány bökkenő: mióta része a magyar hagyományoknak a halálkultusz? Bár valóban mókás jelmezbe bújni, de nekünk vagy egy saját hagyományunk: a farsang, ami sokkal barátságosabb, nem vér áztatta gyermekhorror, hanem önfeledt mókáról szól. Ha mélyebben belegondol az ember, akkor valóban azt a hőn áhított napot várja, amikor maga is „áldoz” a sátánisták legnagyobb ünnepének? A gyermekek napokig tartó hasfajásást a számos édesség miatt már említeni sem kell. 

Már az egészen pici gyermekek is nem a sárguló falevelek szépségében gyönyörködnek és az ízes sütőtök-krémlevesnek örvendenek, hanem azt várják, hogy rémisztő arcokat faragjanak egy-egy megtermett tökből. Sok esetben pedig a szülők a legnagyobb cinkostársuk abban, hogy minél rémisztőbb, minél „véresebb” legyen egy-egy festett arc, jelmez, kiegészítő kellék az óvodai, iskolai halloween napon.

Az a probléma, hogy

sokan a pókháló födte narancssárga-fekete „kirakat ünnep” közepette észre sem veszik, de a móka mögött komoly veszélyek húzódnak meg,

hiszen egy okkult kultuszt helyeznek egy évben egyszer a középpontba, amely pogány szertartásokban gyökerezik és ellene mond minden keresztény értéknek, mely a megváltás örömhírét hirdeti szerte a világon. Pedig Jézus ránk hagyta igazságát: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog”. (Jn 11,25)

Minden évben november 1-én emlékezik meg az Egyház azokról a szentekről, akiknek nincs külön dedikált nap az ünnepükre. A Magyar Katolikus Egyház Lexikonában úgy olvashatjuk, hogy „az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a mindenszentek egyességében, egymásért könyörögnek, helytállanak”. Erre alapozva beszélhetünk küzdő, szenvedő és diadalmas egyházról, melyben a küzdők még a földön élő emberek, a szenvedők a tisztítótűzben vezekelnek korábban elkövetett bűneikért, a diadalmas egyház tagjai már a megdicsőült békében vannak. Ezt a szeretetteljes ünnepet kívánják évről évre, ősi pogány hagyományokat megidézve megrondítani, és úgyszólván elhomályosítani a szentek tündöklő fényét a mindenféle sötét árnyakkal való riogatással, amelyek a fantázia szülöttei.

Maga a halottak napja a Magyar Katolikus Egyház Lexikonában az alábbi meghatározással bír: „a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről”. Ezt az ünnepet 998-tól kezdték megülni, Szent Odilo clunyi apát kezdeményezésére, aki felhívta arra a figyelmet, hogy ha november 1-én minden szentről, akinek külön a kalendáriumban nincs ünnepe, akkor másnap az összes megholtról is meg kellene emlékezni. Különös tekintettel figyel az Egyház ezen a napon a tisztítótűzben szenvedő lelkekre. Így alakult ki, hogy mindenszenteket követően november 2-a halottak napjaként lett elismerve. 

A keresztény kultúrkörben a halottak előtti kegyelet e napon különös figyelmet kap, hiszen ebben az időszakban mindenki ellátogat szerettei sírjához, rendbe teszi, és ima kíséretében meggyújtanak egy-egy szál gyertyát a kedves rokon, barát sírjánál. Ezen szeretetteljes és méltóságteljes cselekedettel ellentétben a halloweenezők bohócot csinálnak magukból, és kigúnyolják azt a hitet, amit hűen vall a keresztény ember: „Ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is”. (Róm 6,5)

Keresztényként – de akár szülőként, tanárként, családtagként, felnőttként – felelősségünk, hogy milyen hagyományokat örökítünk át és milyen értékrend szerint. Keresztény ünnepeinket, a szentek tiszteletét, a halottaink előtti főhajtást mindenkor méltósággal kell gyakorolnunk. Gyermekeink érzelemvilágát, gondolkodásmódját számos tényező határozza meg.

Lehet ezt másként is!

Halloween éjszakáján a Szociális Testvérek Társasága szervezésében Budapest 8. kerületében missziós estét szerveznek, mely szentmisével kezdődik, majd missziós körmenet keretében több teret is beimádkoznak különböző tematikák mentén. Ezt követően a Horváth Mihály téri templomhoz visszatérve dicsőítő szentségimádást tartanak. Ez egy jó alkalom az elcsendesedésre, a szentek tiszteletére és a Megváltó magasztalására.

Legyünk felelősséggel példamutatók abban, hogy virággal a kezünkben ellátogatunk a temetőkbe, mintsem rémisztően elmaszkírozva majmolunk egy kultuszt, melynek nincsenek gyökerei kultúránkban, és szöges ellentétben áll az üdvösségbe vetett hitünkkel. Mindenki maga kell döntsön, nem csak a nagy napon, hanem élete során minden nap, hogy a halál vagy az élet követeként éli mindennapjait. 

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com