„Szókat kell csinálni” – Kétszázhatvan éve született Kazinczy Ferenc

Kazinczy Ferenc a Bihar megyei Érsemjénben született 1759. október 27-én, Kazinczy József és Bossányi Zsuzsanna gyermekeként. Apja nagy gondot fordított neveltetésére, ezért egészen nyolcéves koráig nagyapja, Bossányi Ferenc földbirtokos mellett nevelkedett, aki a Bihar vármegye egykori főjegyzője és országgyűlési követe volt.

Édesapja 1767 őszén vette magához fiát, hogy otthon taníttassa egy evangélikus tót diákkal. A fiatal tanár azonban nem tudta lekötni a kis Kazinczyt, aki sokkal szívesebben forgatta a Szentírást édesapja oldalán.

Családi nyomásra jogi pályára lépett

Egy évvel később Késmárkra küldték tanulni, majd a Sárospataki református kollégiumba ment tovább. Tíz évig járt Sárospatakra, ahol szorgalmával és tehetségével kitűnt társai közül. Az itt töltött évek alatt ideje nagy részét a könyvtárban töltötte, latin és görög műveket tanulmányozott, és később a kortárs írókkal foglalkozott. Mikor betöltötte a 20. életévét, Kassára indult, hogy egy ügyvéd mellett kitanulja a jogot. 

Eközben már foglalkozott az írással is, első művét 1775-ben adta közre szülei támogatásával, a Magyar Ország Geographica, az az Földi állapotjának lerajzolása címmel. 1782-ben a pesti királyi táblán folytatta jogi gyakorlatát, ahol megismerkedett többek közt Teleki gróffokkal és Ráday Gedeonnal. A Bihar megyében jogi szolgálatot teljesítő fiatalember külföldre vágyott, de a családja a megyei szolgálat miatt nem engedte határon túlra.

Az irodalomkedvelő Kazinczy hamar megunta a jogi pályát, miután minduntalan csak ígérgették neki a főjegyzői pozíciót Bihar megyében. A kassai tankerület elemi iskoláinak felügyelője lett, de sajnos a jozefinizmus bukása az ő pályafutását is derékba törte, így 1791-ben felmentették hivatalából. Időközben Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal együtt megalapította Kassán a Magyar Museumot, így az irodalom továbbra is az élete része maradt.

Halálra ítélték főbenjáró bűnért

Ettől az évtől kezdve csak az irodalomnak szentelte életét, de életére sötét árny borult. 1794-ben lépett be a Martinovics által szervezett Reformátorok Titkos Társasága nevű szabadkőműves páholyba. A Martinovics-féle összeesküvés felszámolásakor őt is utolérte a súlyos megtorlás. Az ítélet szerint elkobozták a vagyonát és fejvesztésre ítélték, életét egyedül I. Ferenc király kegyelmessége mentette meg.

Az összeesküvés bűne azonban főbenjárónak számított, így Kazinczyt 2387 napig tartották fogva Brünn, Kufstein és Munkács várában. Ezalatt az idő alatt régebbi munkáit javítgatta és új fordításokba kezdett. Szabadulásakor ezt írta: „Repülök az anyám karjai közé és meglátom megint a kies dombot, hol életem hab, szél s veszély után boldog homályban fog elmúlni.”

Családja nem nézte jó szemmel, hogy az írást választotta

Hazatérésekor olyan írók köszöntötték tárt karokkal, mint Csokonai Vitéz Mihály, Kiss János és Virág Benedek. Családja nem támogatta írói terveit, mivel ezzel  nem tudott biztos anyagi hátteret  teremteni, és szegény írókból álló baráti köre sem vívott ki különösebb rokonszenvet köreikben.

A házasságával sem növelte családja jóindulatát: 1804. november 11-én feleségül vette gróf Török Zsófiát, aki nem épp a vagyonáról volt híres. Kazinczynak ugyan bőven akadtak anyagi gondjai, mégis a következő években megtalálta a boldogságot az irodalomban és házasságában, melyben hét gyermekük született. Kisbányácskai birtokát Széphalomra keresztelte, otthonuk a magyar irodalom egyik központjává vált.

„Szókat kell csinálnunk. Újságok által ugyan igen megbántják a fület, de a fül hozzászokik az új szókhoz, s nyertünk általa.” – hangzik a jól ismert mondat Kazinczytól, akinek a magyar nyelvújítást köszönhetjük. Ez a nyelvújítási harc több, mint tízezer szóval gazdagította nyelvünket.

Négyesy László, Kazinczy pályája című könyvében így ír róla:

„Jellemző jegye lelki alkatának a rendkívüli fogékonyság, a sokoldalú érdeklődés. Ami társaságban és természetben, magán- és közéletben, művészetben, tudományban jellemzetes, értékes mozzanat eléje került, az mind megragadja figyelmét. Párosult ezzel igen eleven hangolékonysága, érzésvilágának állandó hullámzása. Örvénylő szenvedélyei nincsenek, de vannak állandó nagy érzései, gazdag kedélyvilágának felszíne könnyen fodrozódik.

Szellemi és érzelmi sokoldalú érdeklődésében uralkodó az esztétikai mozzanat; minden jelenséggel szemben elsősorban a tetszés, nemtetszés szempontjából foglal állást; vonzza, ami szép, kiváló, jellegzetes, érdekes, újszerű, tiszta.

Izlése igen kényes, csínérzéke nagyon erős. Művészlélek, költői, írói szellem, neki írni kell s még inkább irodalmi életet teremtenie; alkot is személyesen, de még inkább működtet, szervez, irányít, kormányoz. Inkább író, mint költő s abban, amit ír, több a szellem, mint a költészet; viszont költői érzése és ízlése nagyobb, mint alkotó ereje; de legnagyobb izgató, terjesztő, munkáltató képessége.

Az ősök kormányzó erélye az ő személyében irodalmi agitátori tehetséggé alakult át, mert tevékenységének eszköze és tárgya a nyelv, tere az irodalom volt. Ez a vezéri adománya valósággal a géniusz mértékében és erejével jelentkezik.

Lelki iránya különösen jóindulatú. Igen jó szíve van. Mindig másokkal, másokban és másokért él. Mindig kellenek neki szívek, hogy osztozzon velük terveiben, reményeiben, örömében, bánatában, csalódásaiban és lelkesedésében.

Hozzátartozóiért, barátaiért, a nélkülözőkért mindig kész az áldozatra. Szeretetreméltó, finom és önfeláldozó. Altruista és univerzalista, közösségi érzése, társas szelleme kiválóan erős. A legnemesebb humanizmus lelkesíti; ezzel éppen beleillik a kor törekvéseibe; mely az emberiség szabad kifejlődését és az emberi méltóságot írta zászlajára; fajának, nemzetének szeretete legfőbb rúgója cselekedeteinek. Jóra hangolt természetének alapvonása volt a kimeríthetetlen optimizmus is. Hitt az eszményekben és eszményeinek megvalósíthatásában.

Nem riadni vissza az akadályoktól, a feladat nagyságától, az eszközök csekélységétől; nem venni szívére az időleges sikertelenséget, leverő csapások után ismét felkelni és csüggedetlen hittel, fokozott eréllyel, minden áldozattal folytatni a küzdelmet: ehhez senki úgy nem értett, mint ő.”

Kazinczy Ferenc utolsó éveiben részt vett a Magyar Tudós Társaság szervezetét kidolgozó bizottság munkálataiban, és 1831 tavaszán még részt vett a Magyar Tudományos Akadémia ülésein is.

1831. augusztus 23-án a felvidéki kolerajárvány esett áldozatul, 77 éves korában halt meg. Emlékére 1859. októberében, születésének 100 éves évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémia irodalmi összejöveteleket szervezett. Közadakozás útján létrehozták a róla elnevezett, Kazinczy-alapot, tiszteletére mauzóleumot emeltek, szobrot állítottak, emlékérmeket verettek, kiadványokat jelentettek meg.

A század végén, 1898-ban Kazinczy- társaság alakult Kassán. Halálának századik évfordulójáról Budapesten, Széphalmon és szülőföldjén, Érsemélyben  nagyszabású ünnepségeken emlékeztek meg. Ekkor jelent meg Négyesy László fentebb idézett monográfiája is.

Művei, fordításai bekerültek a magyar irodalom halhatatlanjainak könyvtárába, a magyar nyelv és a honi irodalom felemeléséért vívott küzdelmét mind a mai napig a legnagyobb tisztelet övezi. Alkotásain, intézményeken túl, nevét az anyanyelvápoló mozgalom  évente odaítélt legrangosabb díja őrzi, amit idén Konrád Antal színművész, Lázár Csaba színművész, a Magyar Katolikus Rádió vezető bemondója, Szlotta Judit a Kossuth Rádió hírolvasója vehetett át. Az Anyanyelvápolók Szövetsége róla nevezte el a több mint fél évszázados múltú Szép Magyar Beszéd versenyt is.

Kiemelt kép forrása: Wikipédia