Isten nem némult el, ma is szól hozzánk – Böjte Csaba a Vasárnapnak

– A jövőre megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik főelőadója lesz. Milyen gondolatok formálódtak meg Önben, amikor felkérték?

– Szoktam mesélni a gyerekeknek, hogy ha most azt mondanák nekem, hogy „Csaba testvér, te már megetted a kenyered javát és van három mondatod, amit elmondhatsz a gyerekeknek”, akkor az első dolgom az lenne, hogy elvinném őket a templomba és ezeket hagynám rájuk: „Nézzétek gyerekek, itt van Jézus, az én legjobb barátom, mindent neki köszönhetek. Jézus, nézd, itt vannak a gyerekek. Nagyon vagány, hogy Te rám bíztad őket – nagyszerű gyerekek.” A harmadik üzenetem az lenne: „No, akkor beszélgessetek. Legyetek jók, nekem mennem kell.”

Tehát azt hiszem, hogy a legnagyobb dolog amit én tehetek, hogy a gyerekeimet és a többi embert is mind Istenhez, az oltáriszentség elé vezetem és a lelkiismeretükben megszólaló párbeszédre, imádságra tanítom. 

– Az Eucharisztia legnagyobb ünnepére készül a magyarság és vele együtt a világ kereszténysége. Milyen lélekkel várja ezt az alkalmat?

– Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy amit a legjobban szeretek, arról beszélhetek ezen a kiemelkedő eseményen. Hála és öröm van a szívemben és nagy izgalommal készülök. Nagy feladat vár rám, hiszen nem kapufát akarok lőni, hanem minél több ember szívében örömet kívánok fakasztani és fényt gyújtani.

– Szeptember derekán videóblogot is indított az előkészület jegyében, ami a hitet, a parancsolatokat, a hét szentséget és az ima-istenkapcsolatot állítja a középpontba. Mennyire éri el a fiatalokat ez a kezdeményezés és milyen eredményre számít?

– Azt látom, hogy a média nagy asztala, mint egy svédasztal meg van terítve és rengeteg minden van rajta. Az Egyház nem azt akarja, hogy annál az asztalnál mi leszedegessünk dolgokat, hanem, hogy amiket mi képviselünk, azok is megjelenjenek ebben a kínálatban. A kedves fiatalok, felnőttek ebből szemelgethessenek, mint egy igazi svédasztalról. 

Persze, azt szeretném, hogy minél több emberhez eljusson és feladatunk, hogy folyamatosan azon gondolkodjunk, hogyan tudjuk úgy csomagolni és feltálalni az örök igazságokat, hogy azon minél több ember szeme megakadjon és az értékeket megismerve magukévá tegyék. 

– Bár még előttünk áll az Eucharisztikus Kongresszus, de vajon mi lesz utána? Mi fog változni?

 – Szeretném, hogy Jézus Krisztust minél többen megismerjék. Tudjuk nagyon jól, hogy az Úr Jézus Krisztus, aki kétezer éve eljött közénk, velünk van. A lelkiismeretünkben Ő szól hozzánk, velünk van az Oltáriszentségben, a Szentírásban, de köztünk van a szenvedő, bajban lévő emberek által is. Az a cél, hogy Jézushoz vezessük az embereket. Ha Jézust megszeretnénk, ha az Ő tanítása szerint élnénk, akkor egészen biztos, hogy jobb világunk lenne. Ezt jelenti a kereszténység. 

Hogy Jézust az árva gyerekekben, a Szentírásban vagy akár szentségi módon az Eucharisztiában tudom én a legjobban megtalálni – ez sok mindentől függ.

Fontos az, hogy Jézus legyen számomra a kulcsszereplő, a döntéshozó. 

Most készíttettünk egy Gyermek Jézus szobrot, amit megannyi településre elviszünk és egy koronát is készíttettünk melléje. Például nemrég erről  Németországban egy misén, a prédikációmban mondtam a gyerekeknek, felnőtteknek, hogy itt van a korona. Ki lesz az én királyom? Ki lesz az én életemben a döntéshozó? A félelmeim? A kishitűségem? A lustaságom? Esetleg az önző kapzsiságom? Vagy a lelkiismeretem által hozzám szóló Isten? 

Hála Istennek, azért a legtöbbször ugye azt döntöttük el, hogy a lelkiismeretünkre hallgatunk és ezzel megkoronáztuk jelképesen ezt a szobrot.

Azt szeretném, hogy az Eucharisztikus Kongresszus nagy találkozóján minél több ember koronázza meg az ő szívében Jézus Krisztust. Meg vagyok győződve, hogy a Szentháromságnak, ahogy kétezer éve volt üzenete az embereknek, úgy most is van. Ahogy az elmúlt kétezer évben a szentjeinkhez és népünkhöz is oly sokszor szólt az Isten és ahogy mi meghallgattuk, illetve az Ő akarata szerint hozott döntésekkel mindig előbbre haladtunk és kibontakoztunk, ugyanúgy hiszem, hogy

Isten nem némult el a 21. században sem, hanem ma is szól hozzánk. 

Ha Rá hallgatunk, ha Ő a mi királyunk, akkor boldogok leszünk.

Mit várnék el a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszustól? Minél több ember ismerje és szeresse meg Jézus Krisztust! Fedezzük fel, hogy az imádság igazából egy párbeszéd a Teremtő és a teremtett között és a lelkiismeretünk által Isten szól hozzánk. Ha Jézus lesz a királyunk, azt a jelképes koronát az Ő fejére tesszük, akkor egy boldog, keresztény társadalom lesz a Kárpát-medencében és az egész világon. 

– A legutóbbi magyarországi önkormányzati választások során erőteljes teret kaptak a liberális vonalat képviselő pártok főként Budapesten, de más nagyvárosokban is. Ennek fényében hogyan látja a magyar nép, illetve Magyarország jövőjének alakulását?

– Éppen a Bonum TV-ből jövök és a Mária Rádióval is jó kapcsolatot ápolunk. Azt látom, hogy a keresztény kormányunk elég sok időt, energiát fektetett be az oktatásba, egészségügybe. De úgy érzem, hogy a keresztény média valahogy még most is mostohagyermek. 

Szomorú az, hogy a papok nem adják egymás kezébe a kilincset. Akár a Mária Rádiónál, akár a Bonum Televíziónál, de a többi keresztény médiumnál is hirdetni akarják az evangéliumot. Tudomásom szerint Budapesten több mint tízezer fiatal végzett különböző teológiai oktatást az elmúlt harminc év alatt és mégis olyan kevés újságcikk jelenik meg keresztény témákban és kevés a keresztény esemény. Több ezer hitoktató van itt Budapesten és mégis olyan kevesen vannak egy-egy ifjúsági találkozón. Rajtunk is múlnak a dolgok. Semmiképpen nem a liberálisokat, vagy bárki mást okolnék a kialakult helyzetért, hanem elismerem a saját csapatom, egyházam, közösségem felelősségét is. Azt tudom mondani, hogy nekünk is tenni kell!

Hajrá, mindent bele, hogy a keresztény értékek megmaradjanak és átörökítődhessenek!

Jézus Krisztus karácsonykor, vagy a nyilvános működése kezdetén nem azzal kezdte, hogy pályázatot írt a világ megváltásának infrastrukturális fejlesztéséről, hanem elkezdett beszélni, tanított. Valahogy ezt kéne nekünk is csinálni. Ne arra vágyjunk, hogy a templomaink minél aranyozottabbak legyenek, hanem arra, hogy teljenek meg jókedvű, vidám hívekkel! Legyenek beszélgetéseink az emberekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, hasonló, értékes eseményekkel, töltsük meg élettel a tereket!

Érzek egy hihetetlenül nagy éhséget a másképp gondolkodók irányából. December 4-re, meghívtak, hogy tartsak előadást az egyik nagy budapesti diszkóban, az Ötkertben. Tíz éve minden évben jövök. Ilyenkor diszkózó fiatalok érkeznek és néhány órát eltöltünk együtt szeretetben, jókedvvel. Úgy érzem, hogy bennük nagyon sok kérdés van és nagyon jó velük elbeszélgetni ezekről. 

– Önt árvák veszik körül. Így, a halottak napja közeledtével, milyen jelentősége, lelkisége van ennek Csaba testvér házaiban?

– A rosszkedv, a szomorúság, a depresszió nem a Jóisten ajándéka. Én nem tudnék egyetlen olyan dolgot mondani, amit szomorúan jobban el lehet végezni, mint jókedvvel, derűvel. Ezért én akár a szomorú dolgokat is próbálom a magam módján reménnyel megtölteni. Aktív plébános vagyok Szászvároson és Kőrösbányán. Utóbbi faluban összesen három hívőnk van, de oda tartozik két nagy temető. Egy gótikus, ősi templom is van ennek a területén. Ebbe az elárvult temetőbe szoktunk kijárni a gyerekekkel. 

Kényszerlakhelyként kijelölve ott lakott nyolcavanegynehány szerzetes nővér a kommunizmus ideje alatt. Őket korábban oda internálták és nem lehetett elmenniük, így végül haláluk után oda is temették őket. Ott szoktam imádkozni a gyerekekkel, hiszen nem tudunk mindenhova elmenni, ahonnan ők származnak. Az nővérek élete és halála is arra biztat, hogy ki kell tartani hűségesen. A szeretteinkért elvégzett minden egyes ima által Isten kárpótol bennünket!