Az ifjú kereszténydemokraták is kiállnak az élet védelme mellett

Még júliusban döntött a londoni parlament az Észak-Írországot érintő, évek óta húzódó és meglehetősen érzékeny abortusztörvényről, amelyet végül október 22-én hatályba is léptettek. A törvény értelmében mostantól Észak-Írországban bárki, bármilyen indokkal kérvényezheti az abortusz végrehajtását akár a magzat 28 hetes koráig is.

Az új abortusztörvény kapcsán, az élet védelmében a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) fiataljai is közleményt adtak ki:

Újabb életellenes döntés következtében újabb szomorú nap virradt Európára. Ma éjfélkor hatályba lépett Európa legextrémebb abortusztörvénye Észak-Írországban. Egy olyan törvény, amely alapján mostantól bemondásra végezhetnek abortuszt a 28. hétig, a várandósság 7. hónapjáig. Mi, fiatal kereszténydemokraták úgy gondoljuk, hogy az életet védeni kell, büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország Alaptörvénye szerint a magzati életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

A rendkívül szomorú eset beleillik abba a sorba, ahol a család fogalmának relativizálása, a gender őrültség és a keresztény hagyományok és jelképek üldözése a cél, a józan ésszel teljesen ellentétesen.

Mi azok nevében is fel kívánunk szólalni, akiket senki nem hall, akik nem tudnak beszélni, nem tudják megvédeni saját magukat.”

Forrás: Facebook

Iratkozzon fel hírlevelünkre