„A legsötétebb nap”: Észak-Írország mától nem védi a megfogant életet

Még júliusban döntött a londoni parlament az Észak-Írországot érintő, évek óta húzódó és meglehetősen érzékeny abortusztörvényről, amelyet végül október 22-én hatályba is léptettek. Az Egyesült Királyság sajátos jogrendje szerint erre azért volt lehetősége a londoni törvényhozásnak, mert az északír tartománynak két éve nincs saját kormánya – írja a Mandiner egy, a legalizálásról szóló korábbi írásában.

Az Amnesty International kampányfőnöke elégedettségének adott hangot, amelyet az Euro News így jegyez: „ezzel véget ért az egyenlőtlenség és a diszkrimináció az azonos nemű párok, valamint az abortusz-tilalom miatt szenvedő nők számára”. Ezzel ellentétben Arlene Foster, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) képviselője kifejezetten szomorú napnak tekinti a mait, és felhívja a figyelmet arra, hogy

ez sérti az emberi méltóságot és életet. 

– A törvény értelmében mostantól Észak-Írországban bárki, bármilyen indokkal kérvényezheti az abortusz végrehajtását akár a magzat 28 hetes koráig is. Márciusig ígérték annak a törvénynek a kidolgozását, mely szabályozni fogja a műtét végrehajtását – tájékoztatta a Vasárnap.hu-t Schittl-Zaymus Eszter, a CitizenGo magyarországi kampányigazgatója. 

Fotó: pixabay.com

Megkeresésünkre azt is elmondta, hogy az országban több életvédő szervezet nagy horderejű tiltakozó akciókat szervez a törvény ellen. Az alábbi északír életvédő oldalon felhívják a figyelmet, hogy

semmi nem védi innentől fogva a megfogant, védtelen magzatokat.

Továbbá kiemelik, hogy az emberi méltóságot számos ponton sérti a törvény. 

A mai nappal az eddig életpárti nemzet csatlakozott az életet kioltó nemzetek sorába. A törvény lehetővé teszi, hogy mostantól bemondásra végezzenek abortuszt a 28. hétig, tehát elégséges indok lehet az is, ha a szülőknek nem tetszik a baba neme. De a nyúlszájjal, lábdeformációval, Down-szindrómával vagy más betegséggel, illetve fogyatékossággal érkező születendő gyermekek abortálása is egyetlen szavába kerül majd a szülőknek. 

A törvény értelmében lehetőség nyílik az úgynevezett ikerabortuszokra is – ezen magzatgyilkosságok esetében a szülők tetszés szerint elvetethetik az ikrek egyikét. A jogszabály nem rendelkezik arról, hogy a fájdalmat már érző magzatok a gyilkosság előtt fájdalomcsillapítót kaphassanak, de orvosi ellátás nélkül magukra hagyja az abortálni kívánt, ám élve született csecsemőket. De a törvény még csak azt sem írja elő, hogy orvos végzettségű személy legyen az, aki a magzat életét kioltja…

Megdöbbentő életellenes rendelkezés, hogy a 15 éves kor alatti lányok ezentúl szüleik tudta és beleegyezése nélkül mehetnek abortuszra.

Az északírek több mint fele ellenzi a változtatást. A közösségi médiafelületeken #notinmyname hashtaggel indult széleskörű tiltakozó kampány, azaz hangsúlyozzák: a jogszabály nem az ő nevükben született meg. Mint többen rámutattak: „Ez egy sötét nap Észak-Írország és az egész világ számára”. Ezt a #darkestday kampány keretében üzenik. A Facebookon több százezer felhasználó (köztük mostanra rengeteg életpárti magyar) változtatta meg profilképét egyszerű fekete körre, rámutatva: a jogszabállyal kapcsolatban leginkább gyászolni van okunk.

 

A témában olvasásra ajánljuk:

Az ifjú kereszténydemokraták is kiállnak az élet védelme mellett

Kiemelt képünk forrása: Precious Life észak-írországi életvédő szervezet Facebook oldala, akik a hatályba lépés napjának délutánjára tüntetést is szerveznek az élet mellett.

'Fel a tetejéhez' gomb