Isten dicsőségére szeretnénk élni – Példaképünk, a Mărgulescu házaspár I. rész

Római katolikus teológus és földrajz-német tanár, négygyerekes családapa, és a marosvásárhelyi Imádság Háza vezetője – röviden talán így jellemezhetnénk Cotisót. De ha beleolvasunk az Imádság Háza oldalán található bemutatkozásába, illetve életéről kérdezzük, egy örökmozgó, Istent dicsőítő embert ismerünk meg személyében.

Melinda életvédő, életre segítő tevékenységével, családanyai feladatai ellátásával, gyermekei otthoni oktatásával csak pár tevékenységet ragadtunk ki a mindennapjaiból, melyekkel Isten dicsőségét kívánja hirdetni. Ha elolvassuk bemutatkozóját az Élet Születik honlapján, máris szembetűnik az az elkötelezett, őszinte szeretet, mely belőle fakad az élet iránt: „Életünk ezen mozzanatai szentek és áldottak, hiszen az anyaméh gyümölcse jutalom, a gyermek áldás, és a gyermekvárás és szülés egy csodálatosan kigondolt, megtervezett és tökéletesen működő folyamat az Isten elképzelésében”.

Párban egységet alkotó, de külön-külön is értékes emberekkel beszélgettünk Istenről, családról, gyermeknevelésről, az emberi természetből fakadó tiszta értékek megőrzéséről és háláról.

 

Milyen családból érkeztetek, kik álltak példaképekként előttetek?

Melinda: Számomra egy érdekes és furcsa dolog a példakép. Egy kisvárosi, négygyerekes családból érkezem, ahol én vagyok a legkisebb a négy lány közül. Gyermekként nem emlékszem, hogy lett volna egy konkrét személy, akire azt mondtam volna, hogy olyan akarok lenni, mint ő. Amikor bérmálkozásra került a sor, akkor Jean d’Arc, azaz Szent Johanna életpéldája különösen megragadott, így őt is választottam védőszentemnek.

Cotiso: Vegyes, román-magyar családból származom. Példaképem leginkább nagyapám volt, aki egy jó kedélyű, korrekt ember volt.

Hogyan ismerkedtetek meg? Már a kezdetekkor is nagy családról álmodtatok?

Cotiso: Szép és nehéz is volt az az időszak Kolozsváron, egyetemista korunkban, és azt már kezdetektől tudtuk, hogy tisztán kívánjuk megélni kapcsolatunkat.

Melinda: Az ismerkedés, együttjárás időszakában Kolozsváron másfél évet töltöttünk együtt, majd ezt követően Cotiso még másfél évet Németországban tanult, én pedig itthon voltam. Nem volt könnyű időszak… 

Cotiso: Az nagyban meghatározta az életünket, hogy még az együttjárás idején kezdtük megismerni és tanulni a természetes fogamzásszabályozás módszerét. Fontos, hogy szabályozás és nem tervezés, mert pont arra tanít meg, hogy az ember tervez, de Isten végez. Az, hogy mekkora legyen a család, lehetnek elképzeléseink, de az a jó, ha mindig sorba vesszük a gyerekeket és mindig a jelenben élünk. Kijelenteni bármit is nagyon veszélyes, mert számos körülmény határozhatja meg a végső kivitelezéseket.

Hogy mekkora lesz a család, a Jóistennel járva majd úgyis kiderül.

Összeházasodtunk és egy év után nyitottak voltunk a gyermekre. Nemsokára megszületett Eszter – ez egy kihívásokkal teli időszak volt. Kevés idő elteltével megszületett Réka lányunk, és ez egy újabb szép, de megpróbáltatásokkal teli korszakunk volt. Az aktuális helyzetben úgy éreztük, hogy ez így nehéz, de a Jóisten mindig megsegített. 

Majd újabb vágy született bennünk a gyermek után, ám ez idő alatt sajnos két veszteségünk is volt. Viszont azt mondhatjuk, hogy mindegyik gyerek a maga idejében érkezett. Most úgy érezzük, hogy így, négy gyerekkel van jól a mi családunk. Mindezek fényében saját tapasztalatként azt mondhatjuk, hogy nem túl bölcs és jó dolog túlságosan előre tervezni. Bár igen, röviden fogalmazva, mi valóban a nagy családra voltunk nyitottak. Romániában ez nagy családnak számít, más országban ugyanez kicsinek számítana. (Nevetnek.)

Mi a leginkább megtartó erő számotokra a házasságban?

Cotiso: Már többször beszélgettük egymás közt, hogy nem is igazán értjük azokat, akik nem Istennel járnak. Nem értjük, hogy mi tartja őket össze hosszútávon, akár a nehézségek során is.

Minket, a házasságunkat egyértelműen Isten, Ő maga mint személy tart össze, a belé vetett hitünk. Ezt így tapasztaljuk, így hisszük, ezt látjuk, e szerint élünk. Mielőtt összeházasodtunk volna, egy amerikai keresztény házaspárral beszélgettünk, akik akkor azt mondták, hogy egy dolgot szeretnének a szívünkre helyezni:

„Divorce is not an option!” (A válás nem opció!).

Bármi történik, ez ne legyen alternatíva! Ez pedig csak úgy lehetséges, ha Istennel járjuk az utunkat. Ennek a hozzáállásnak tudjuk be, hogy immáron 13 éve házasok vagyunk. Előfordult már, hogy a gyerekeink (látva a környezetükben jelenlévő egyre több válást), félve megkérdezték tőlünk, hogy mi is el fogunk-e válni. Mire mi mondtuk, hogy nem, a válás számunkra nem opció. Ez a tudat a gyermekeinknek is biztonságot ad. Megnyugtató tudni, hogy nekünk van egy Istenünk, aki jó, akihez minden problémával odamehetünk, akár még a házasságunk problémájával is. Mindig az ő oltalmába helyezhetjük a házasságunkat. Tudjuk, hogy imádkoznunk kell szüntelen, és ő a garanciája a házasságunknak, nem mi. Mi sajnos túl gyengék lennénk ehhez. Volt alkalom, hogy azt kellett mondanunk, kérjük a házasság szentségének kegyelmét, kérjük, hogy ő mint a hármas fonás harmadik személye (vö. Préd 4,12 – a szerk.), tegye meg a magáét, mert a másik kettő el van gyengülve.

 

Rengeteg témával foglalkoztok, felsorolni is nehéz. Hogy jut minőségi időtök közben a családra, a feladatokra, Istenre?

Melinda: Az Istennel való kapcsolatomban a hétfő délelőttök az Imádság Házában a legfontosabbak, ez a legfőbb és legbiztosabb imaidőm. A magamra fordított időből kevés adatik, Cotisoval egymásra meg főként kedd esténként tudunk jobban figyelni. A gyerekekkel más a helyzet, hiszen a fiúk még olyan korúak, hogy kikövetelik maguknak a figyelmet. A lányokkal pedig próbálok anya-lánya időket elkülöníteni, amikor kettesben vagyok egyikkel-másikkal. 

Cotiso: Kicsit mi is úgy érezzük, hogy túl sok mindenben vagyunk benne, de az a baj, hogy mind jó dolgok. (Nevetnek.) Folyton át kell gondolnunk, hogy ezeket mind nekünk kell-e megtenni. Valóban olyan a napi beosztásunk, hogy egyik feladatból a másikba lépünk át, és a kihasználatlan idők egyre inkább kiiktatódnak az életünkből. 

A magam részéről az Imádság Házában próbálok felelősségeket leadni, mivel hála Istennek, egyre több jó, megbízható munkatársam van, így több idő juthat a családra. Illetve hoztunk olyan döntéseket Melindával, ami szerint nem vállalunk minden hétvégén valamilyen szolgálatot. Van egy egyezségünk, hogy mindketten egy-egy hétvégét vállalhatunk, egy hétvége itthon, egy hétvége kirándulás. Hiszen, ha nem szakítunk időt családra, gyerekekre, magunkra, akkor könnyen kiégünk.

 

A beszélgetés folytatását október 27-én, vasárnap közöljük a Példakép rovatban.