Salvini: Ígérem nektek, hogy a Liga ismét kormányra kerül!

A Soros-erők uralta Európában jól teszi Orbán Viktor, hogy védelmezi országát – mondta Matteo Salvini a Rómában szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen.  A liga elnöke üdvözletét küldte a magyar és a lengyel népnek, de németeknek, franciáknak is, akik szerinte más sorsot érdemelnének.

Matteo Salvini a tömeg előtt egyértelműen kinyilvánította, a Liga vezette jobboldal készen áll a jó kormányzásra az Olaszországot tönkretevő jelenlegi kormányerők leváltásával.

Ígérem nektek, hogy a Liga ismét kormányra kerül! Megváltoztatjuk a történelmet!

– jelentette ki Matteo Salvini, néhány hónapos türelemre kérve híveit.

Hangsúlyozta, a kormánypártok, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD), a választókat megkerülve, hatalmi palotákban döntenek az olaszok sorsáról, Merkel és Macron telefonos utasításainak engedelmeskedve. A Giuseppe Conte vezette kormányt a nyitott kikötők és üres zsebek kormányának nevezte migrációs politikája és az új adók bevezetése miatt.

Kifejtette, a balközép éveken át azt ismételte, hogy a migrációval szemben semmit sem lehet tenni, miközben a Liga, ahogy 2018-ban kormányra került, lezárta a kikötőket és csak az léphetett be az országba, aki valóban háború elől menekült, vagy másért joga volt hozzá.

A mostani kormány migrációs politikája az embercsempészeknek kedvez, és minél többen indulnak, annál többen veszítik életüket (a tengeren), ennek a kormánynak vér tapad a kezéhez.

A Soros-erők uralta Európában jól teszi Orbán Viktor, hogy védelmezi országát – mondta a Matteo Salvini, üdvözletét küldte a magyar és a lengyel népnek, de németeknek, franciáknak is, akik szerinte más sorsot érdemelnének. Mint fogalmazott, mindenkinek barátai akarnak lenni, nem mások szolgái. Kiemelte, az

olasz jobboldali erők nem szélsőségesek, egyszerűen büszkék arra, hogy olaszok.

Véleménye szerint a baloldal az, amelyik nem állíthatja magáról, hogy köze van az egykori baloldali eszmékhez, hiszen a munkások helyett a bankárok érdekeit képviseli.

A békés demonstráción évek óta számos jobboldali párt vett részt. Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke kijelentette, a jobbközép innen indul újra. Jelenlétével Berlusconi mintegy megkoronázta Matteo Salvinit a jobbközép új vezetőjének.

Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke arról beszélt, a baloldal a bevándorló gyerekeket pajzsként használva fel, minden migránsnak állampolgárságot akar adni.

Felszólaltak a Liga tartományi elnökei, akik tíz régiót irányítanak. Massimiliano Fedriga, az északkelet-olaszországi Friuli Venezia Giulia kormányzója álszentnek nevezte azt az Európát, amelyben Franciaország és Ausztria lezárhatja határait, az olaszokét viszont megnyitásra kényszerítik a migránsok előtt.

A szervezetők szerint kétszázezren vettek részt az Olasz büszkeség néven Salvini által meghirdetett megmozduláson, amelyen a kormány leváltását követelték.

A római tüntetéssel egyidejűleg Budapesten, az olasz nagykövetség előtt megtartott demonstráción Bayer Zsolt vezetésével a Sajtóklub szereplői azért álltak a színpadra, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: az olaszok nincsenek egyedül! A nemzeti erőknek ma már nem magányosan kell felvenni a harcot a határokon átnyúlva szerveződő, a határok megsemmisítésére törekedő globalista erőkkel.

Forrás: MTI, pestisracok.hu – Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini

Iratkozzon fel hírlevelünkre