Óriási a tömeg az olasz békemeneten

Az ország minden szegletéből tízezrek érkeztek az olasz fővárosba a Matteo Salvini által meghirdetett Olasz büszkeség napjára, hogy a Giuseppe Conte vezette baloldali olasz kormány, illetve annak migránsbarát intézkedései ellen tüntessenek – a Magyar Nemzet beszámolója szerint.

A demonstráción részt vesz Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország vezetője és Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke is. A tömegben az olasz és a Liga hivatalos zászlója mellett katalán lobogókat is a magasba tartanak, de a magyar trikolór is felbukkan „Szabadságot Magyarországnak, szabadságot Európának!” felirattal.

Az esemény a Liga és Matteo Salvini közösségi oldalain egyenesben követhető angol nyelven is.

A belügyminiszterből az olasz ellenzék vezetőjévé vált Matteo Salvini még szeptember elején, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) kormánya megalakulásakor bejelentette, hogy mozgósítani akarja az olaszokat a választások nélkül született kormánnyal szemben. A montani tüntetés a héten elfogadott költségvetés adópolitikája, valamint a “Brüsszel, Berlin, Párizs irányította” római kormány “kikötőket megnyitó” migrációs intézkedései ellen szólnak.

Támogatók gyülekeznek az Olasz büszkeség címmel szervezett jobboldali demonstrációra Rómában 2019. október 19-én. A jobboldali rendezvényt Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, az ellenzéki Északi Liga párt elnöke, valamint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) és a Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök vezette Hajrá Olaszország (FI) részvételével hirdették meg.
Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Azért esett október 19-re a választás, mert október 27-től helyhatósági választássorozat indul, mégpedig először Umbriában, majd további hat másik tartományban, ahol összesen 30 millió olaszt várnak az urnákhoz. A Liga mindenhol győzelemre készül a kormánypártokkal szemben, így készítve elő az utat az esetleges előrehozott országos választásokra és a kormányváltásra. A Liga szemet vetett a római főpolgármester székére is, ahonnan a botrányoktól meggyengült Virginia Raggi az M5S politikusa távozását követeli. 

A szombati erődemonstráció helyszíne Róma belvárosának egyik legnagyobb tere, a lateráni Szent János-bazilika előtti tér lesz, amely évtizedeken át az olasz baloldali tüntetések helyszíne volt, és itt rendezték a nagy szakszervezeti megmozdulásokat is. Később más politikai erők szintén ide költöztek: aki be akarta venni Rómát, annak a lateráni bazilika előtti teret kellett megtöltenie.

Forrás: magyarnemzet.hu;MTI     Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo