Napi kereszténygyilkosság Nigériából

Bartholomew David október elején kisegítette nővérét és elvitte őt Kadunából az akilbui vasútállomásra. Ott felvett egy idősebb asszonyt, mivel mindketten Kadunába igyekeztek vissza.

A hazaúton állították meg őket a fegyveresek, akik mindkettejüket kirángatták az autóból, és a közeli bokrok közé vonszolták őket, majd Davidot ott helyben agyonlőtték.

Az idős hölgy számolt be az esetről a helyi keresztény közösségnek, akik aztán megkeresték a Morning Star News munkatársát. Nem tisztázottak a körülmények azzal kapcsolatban, hogy a nő hogyan élhette túl a rajtaütést.

A szemtanú beszámolója szerint a támadók fulánik lehettek.


Hirdetés

Az asszony túlélésére többféle magyarázat is lehetséges: vagy el akarták rabolni annak érdekében, hogy később váltságdíjat követeljenek érte, vagy szándékosan eresztették szabadon, hogy hírül vihesse az esetet.

Míg az előbbi azért kevésbé valószínű, mert váltságdíjért cserébe általában egyházi vezetőket, prominens személyeket szoktak elrabolni, addig az utóbbi lehetőséget az gyengíti, hogy a fulániknak több olyan áldozata is volt már, akiket hidegvérrel meggyilkoltak, majd a holttestet egy félre eső helyre vitték, és nem foglalkoztak azzal a továbbiakban, hogy erről kik és hogyan szereznek tudomást.

Az elkövetők nyomába ebben az ügyben – értesüléseink szerint – még nem eredt hivatalos szerv, letartóztatás nem történt.

Bár Nigériában ez mindennapos eset, és ezzel együtt elképzelhető, hogy a helyi hatóság ingerküszöbét már nem ütik meg az ehhez hasonló ügyek, Muhammadu Buhari elnöksége alatt olyan mértékben elharapóztak az ország északi felén tomboló radikális mozgalmak, hogy többen azt feltételezik, az elnöknek közvetlen érdekeltsége van a terroristák felfegyverzésében.

Beszédes a tény, hogy a Google keresőoldalán a „Nigeria christians” keresőszavakra kidobott első tíz képből öt(!) halott keresztények koporsói felett gyászoló embereket ábrázol…

'Fel a tetejéhez' gomb