Karácsony Gergely lenácizta Wass Albertet

Karácsony Gergely, Budapest újonnan megválasztott főpolgármestere az Index élő műsorában nácizta le Wass Albertet (27:00 perctől).

A műsorvezető közterületek elnevezésére vonatkozó kérdésére szó szerint ezt válaszolta:

„Mondjuk a Wass Albert térnek például nem nagyon örülök, megmondom őszintén. Tehát a Széll Kálmán legalább nem volt, hogy mondjam náci vagy náci kollaboráns. Wass Albert írói munkájának minősége nem írja felül a politikai támadhatóságát” – mondta Karácsony Gergely.

Még csak három napja választották meg főpolgármesternek, ellenben sorra bukja a nyilatkozatait, például az abortusz kérdésről vagy az ingyenes BKK-val kapcsolatban.

Wass Albert életútjában egyébként nem ismert olyan dokumentum vagy megnyilatkozás, mely alapján okunk lenne azt feltételezni, hogy háborús bűnös lett volna, illetve, hogy kiszolgálta a náci eszméket vagy a Nyilaskeresztes Pártot. Wass Albert és édesapja, Wass Endre 1946-ban a romániai népbíróság ítélete alapján lett „háborús bűnös”.

A romániai, koncepcionális elemeket tartalmazó vizsgálati anyagban a Wass-grófokat az omboztelki és a vasasszentgotthárdi mészárlásban felbujtóként nevezték meg. A koncepciós perek részeként megalkotott halálos ítéletek meghozatalában szerepet játszhatott az is, hogy román állam a magyar arisztokrata család birtokait elkobozhassa.

Iratkozzon fel hírlevelünkre