Ott van a kereszt, és csak a kereszt – interjú Mórahalom polgármesterével

Az interjú első része itt olvasható.

– Mindig megkérdezik a matuzsálemi kort megélő öregeket, hogy mi a hosszú élet titka, és számos életvezetési, étkezési tanács után végül általában ugyanaz a banalitás derül ki: „nem szabad időközben meghalni!”. Szóval mi a település felemelkedésének titka? Nem szabad időközben abbahagyni?

– Nem tudom, én csak azt tudom elbeszélni, hogy mi mivel próbálkoztunk. Az első ciklusban a képviselő-testületben benne volt még az elődöm, a volt tanácselnök is, én alig voltam több 25 évesnél, el lehet képzelni, hogyan kezeltek. Bevezettük akkoriban a pártpolitikai értékrendet a városfejlesztésbe, megalakítottuk a Fideszt, a KDNP, a Kisgazdapárt, a szocialista párt már létezett. A polgári erők összefogásával kezdtük; igyekeztünk magunk mellé állítani e pártokat, a gazdákat, a keresztényeket, így jött létre egy polgári-keresztény elkötelezettségű képviselő-testület. Ezzel állt szemben az itteni baloldal, akik először meglehetősen kemény eszközökkel próbáltak minket bedarálni. Ez 2002-ben volt a legélesebb, amikor elveszítettük az országos választást.

Aztán a helyi Fidesz ellehetetlenítésével próbálkoztak, de a város rendületlenül haladt előre, mindig sikeresen el tudtunk számolni a ránk bízott felelősséggel, sőt,

minden egyes befizetett adóforintjainkhoz 16-18 forintot tettünk hozzá pályázati forrásból. 

2002-ben beválasztottak az Országgyűlésbe, ami az itteniek szívet melengető óriási bizalmával járt együtt, megtisztelő tekintélyt kölcsönzött a mórahalmi választók előtt az, hogy „a nép egyszerű gyermekeként” a legfelső döntéshozásba kerültem. Sokak úgy élték meg, hogy végre igazság szolgáltattatott e vidék népének, végre hangunk, érdekérvényesítő képességünk lett!

Elkezdtem európai fejlesztéspolitikával foglalkozni, rendkívül élveztem a költségvetési tárgyalásokat, és azt, hogy az Európai Bizottsággal dolgozhattam, részt vehettem a Romániáról szóló csatlakozási tárgyalásokban, parlamenti oldalról főtárgyaló lehettem Brüsszelben, Barrosóval és sok más, addig csak televízióból ismert európai politikussal is rendszeresen találkozhattam. Majd lassan el is érkezett aztán egy pillanat, amikor

azt éreztem, hogy nagyon messzire kerültem, ha most nem vigyázok magamra, kifordulok abból a talajból, ahova eddig tartoztam, kifordulok önmagamból, jobb, ha visszahúzódom, visszatérek a saját gyökereimhez. 

Úgy döntöttem tehát néhány szép, és hasznos munkával eltöltött év után, hogy a parlamenti feladatok helyett a polgármesterséget választom. Megértettem azokat az üzeneteket, melyeket akkor kaptam, hogy nekem mégis csak itt van dolgom! 2014 óta nem eltávolodva a Fidesz-KDNP-től, de tevőlegesen kihátráltam a parlamenti és európai nagypolitikából, kizárólag csak Mórahalommal foglalkozom, ez az igazi alkotó- és éltető elemem.

– Látványban Dél-Kelet Magyarország homokos talajából egy tip-top osztrák kisváros nőtt ki pár évtized alatt. Konkrétabban, milyen fejlesztések történtek az ön és munkatársai közreműködése által?

– Az oktatás első perctől fontos volt, stratégiai kérdésként kezeltem. Középiskolát alapítottunk, előtte ez már negyven éves küzdelem volt, hogy legyen Mórahalmon középiskola. Így egy szakgimnázium és szakképző iskola kezdte meg a működését a 2018/2019-es tanévtől. Ezen kívül alapítottunk egy egyházi általános iskolát, ebbe az iskolaalapításba anyagilag is tevőlegesen beszálltunk, mert a város megengedhette azt már magának.

Létrehoztunk több kulturális teret, színházat, lovasszínházat, kőszínházat, szerb kulturális központot. Folyamatosan fejlesztjük a fürdőt, szállodákat építtetettünk, van egy húszmilliárdos befektetési programunk, a termálfalu, amely egy ingatlanfejlesztési akció. TAO-támogatások segítségével cselgáncscsarnokot építünk, a teljes futball utánpótlás-nevelést fejlesztjük, van strandfocipálya, műfüves és edzőpálya.

Lovardát hoztunk létre, s most megalapítunk egy fejlesztési központot tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek számára. Létrehozzuk a mozgásterápiás fejlesztőközpontot a Szegedi Tudományegyetem segítségével. Korai fejlesztésre külön hidroterápiás lehetőséget teremtünk.

A határ menti felelősségvállalás jegyében támogatjuk a határon túli magyar közösségeket, igyekszünk a szerbeket is bevonni ebbe az összefogásba. Kezet nyújtunk a szerbeknek, hogy ezáltal tudjunk a vajdasági magyarságnak is életteret biztosítani. Folytatjuk a gazdaságfejlesztési programunkat, inkubátorházat szeretnénk létrehozni. Lakásfejlesztési programba kezdtünk, jelenleg 160 lakása van a városnak, minden évben veszünk hozzá, felújítjuk, majd a fiataloknak adjuk. Most egy 50 lakásos ingatlanfejlesztésbe fogunk. Kidolgoztam egy újszerű idősellátási programot, melyben időseknek garzont biztosítunk a hármas felelősségvállalás jegyében: a család, az önkormányzat és az állam.

Munkásszállót hoztunk létre, mert a huszonöt év munkája most teremtette meg ezeknek az intézkedésnek a gazdasági hátterét. Az a fajta mentalitás, életstílus vált sajátunkká, hogy

nem múlhat el úgy egy nap, hogy ne teremtődjék valami érték a következő generációnak, mert az elődeink is mindig a következőkért dolgoztak. Értünk! Ezért mi sem tétlenkedhetünk, és mindent meg kell tennünk a következő nemzedékért.

Felfutott a lélekszámunk, felfutott az ingatlanpiacunk, háromszorosak az ingatlanárak, mint a környező településeké, saját CSOK-rendszert működtetünk.

– Ahogy azt a székesfőváros népe mondaná: hát nem semmi! Mi várható még a következő ciklusban? Egyáltalán: indulni fog ön és a csapata egyaránt?

– Igen, mivel rengeteg projektet szeretnénk folytatni és elindítani. Továbbra sem változik az, hogy folyamatosan, mindent nekünk kell kitalálni. Nekünk kell idehozni újra és újra az évi 500 ezer fürdővendéget, 130 ezer vendégéjszakát, a színházba a nézőket, a befektetőket, a szürkeállományt, a pedagógust, a mérnököt, a lelkészt, a gazdálkodót…

Mélyről indultunk, és álmaink megvalósításához továbbra is minden olyan szereplőt be kell vonni, akikre, mondjuk ötven esztendő múlva egy szép kis harmincezres városka minden lakója szívesen emlékezik majd. Ez a vízió! A ma 7200 főt számláló városunk magas hőfokon ég, szinte nincs olyan területe a település életének, amihez ne tudnánk valamilyen újabb szabad vegyértéket kötni, a lovasszínháztól kezdve az oktatási együttműködésig.

– Minden szaván átsüt egy dal üzenete: „Nem lehet, nem lehet, értsétek meg, nem lehet hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet”. Megadatott volna-e élő, keresztény hit nélkül ez az elszánás, kitartás?

– Mórahalom, így jómagam is rengeteget köszönhetünk a szegedi ferenceseknek. Bár Trianon előtt valamivel jobban gravitáltunk Szabadka irányába – félúton vagyunk Szabadka és Szeged között –, de a határ újrahúzásával ez a helyzet Szeged javára megváltozott. A településünknek tehát egyértelműen van egy, a szegedi ferencesek által közvetített értékrendi meghatározottsága.

Ha már így rákérdezett, nemrégiben múltam ötvenéves, és készítettem egy számvetést, amit Kard és a kereszt címmel papírra is vetettem. Ebben azt fogalmaztam meg, hogy e két szimbolikus dolog határozta meg az eddigi életemet, ugyanis sokszor vettem kezembe a „kardot”, gyerekkorom óta sokszor kellett, hogy megvédjem általa magamat, a hozzám közel állókat és az értékrendemet is. Küzdenem kellett, mert másképpen nem lehetett.

Máskor pedig rá kellett hagyatkoznom a keresztre,

és nagyon hinni abban, hogy a magamra vett problémákra és a közösségem problémáinak megoldására – amivel oly’ sokszor annyira kibogozhatatlanul összegabalyodtam – ott van a kereszt, és csak a kereszt, amely átsegít a nehézségeken.

– Beszélgetésünk során megerősített abban, hogy a magyar a „demégis”, a „csakazértis” népe, ami talán még fokozottabban elmondható a homokháti, tanyai emberekről.

– Valóban, kellő elfogultsággal magam is így látom, a nép, amiből vétettem, talán tényleg a magyarság legszebb, legértékesebb tulajdonságait ötvözi magába. Most ünnepeltük a várossá válás harmincadik évfordulóját, és elmondhattam ott, hogy két fontos örökséget kaptam földijeimtől.

Az egyik üzenetértékű bölcsességet 25 évvel ezelőtti megválasztásom napján, december 11-én, a reggeli mise után egy idős parasztember mondta nekem: „Mert hát itt, tudod, gyerököm, nálunk, egy kiásott krumpliveremnek ezerszer több becsülete van, mint száz kimondott szónak! Ásd ki azt a krumplivermöt, azt ha megcsináltad, akkor majd beszélhetsz”.

A másikat is egy idős parasztembertől kaptam, ugyanazon a délelőttön: „Gyerök, vagy löszöl itt polgármester, vagy nem löszöl. Azt majd a Jóisten mögmondja. De ha löszöl, akkor lögyél itt röndösen, akard azt nagyon, mert ha nem, jön az első szél, és elvisz tégöd innen a homokkal együtt úgy, mintha itt se löttél volna!”.

Azóta is ez a két gondolat vezérel!