„Érzékenyítéssel” csalogatna híveket templomaiba a bajor evangélikus egyház

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra a nürnbergi St. Sebald nevű templomra, melyben a hirdetőtáblán a bajorországi evangélikus-lutheránus egyház népszerűsíti magát azzal az üzenettel, hogy ő tisztel és tárt karokkal vár mindenkit (Respekt – dafür trete ich ein, vagyis Tisztelet – ezért lépek be). A mindenkibe pedig erős célzattal a plakáton romantikus pillanatában lencsevégre kapott azonos nemű pár is beletartozik. 

Félreértés ne essék: semmi baj nincs azzal, ha homoszexuális személyek templomba járnak, ez nap mint nap megtörténik – mélyebben most nem elemezzük a témát! Azzal viszont nagyon is

van probléma, ha egy templom éppen ezzel hirdeti magát, ezáltal nem csak gyülekezetét, de az azonos neműek kapcsolatát is hirdetve, egyenesen üdvözlendőnek tartva.

Kihelyezett hirdetés a nürnbergi St. Sebald evangélikus templomban

Meddig legitimáljuk még az Istennek nem tetsző dolgokat? Meddig igyekszünk még úgy puhítani a keresztény törvényeket és vallást, hogy az a mai korszellemnek megfeleljen, bárgyú, mindent megengedő vallássá alakítva azt? Igen, sajnos vannak olyan országok, városok Európában, ahol a keresztények száma csökken. Erre megoldásként a „kreatívabbak” közösségi vagy szórakozóhellyé, kiállítóteremmé, esetleg kávézóvá alakítják át templomaikat, míg a kevésbé kreatívak bezárják, vagy a mai trendeknek megfelelően érzékenyítéssel igyekeznek magukhoz vonzani a híveket. 


Hirdetés

Az említett hirdetésben szereplő honlapot a böngészőbe írva a bajorországi evangélikus gyülekezet honlapján találjuk magunkat. Nem kell sokáig kutatni, hogy ismét „diszkrét” utalást találjunk az igazán befogadó légkörre:

Ne legyünk gyávák kimondani, hogy ez nem helyes! Hogy az egyháznak nem így kell „hirdetnie” magát, hanem igenis ki kell mondani, mi fér oda és mi nem a kereszténység címszó alá. Lássuk meg az ellentmondást abban, amit a bajor evangélikus egyház üzen, hiszen a keresztény egyház valóban mindenkit tárt karokkal vár, de célzottan olyan dolgot hirdetni, ami nem keresztényi és nem Isten rendelése szerint való, helytelen dolog.

Ha mást nem is tudunk tenni az elszomorító tendencia ellen, nem beletörődni és felhívni a figyelmet a körülöttünk lévő történésekre mindenképpen ajánlatos. 

 

A témában olvasásra ajánljuk: 

Székely János: Ne kényszerítsék arra a társadalmat, hogy házasságnak kelljen nevezni az azonos neműek együttélését!

Képek forrása: unsplash.com, Facebook és zurueckzurkirche.de

'Fel a tetejéhez' gomb