A megtartóerő átruházása a legértékesebb útravaló

Magyarország 2010 óta elvégzett munkájával visszaszerezte jövőjét, és ennek nyilvánvaló jele, hogy mi magyarok nem bezárjuk a templomokat és az iskolákat, hanem újakat építünk – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Budapesten, a Fasori Református Egyházközség hálaadó napján. Kiemelte: egyetlen politika sem mondhatja meg az embereknek, hogyan éljenek, ugyanakkor minden felelős politika kötelessége, hogy megteremtse a tartalmas élet lehetőséget az emberek számára.

A fasori gyülekezet új óvodaépületének átadásán a házelnök úgy fogalmazott: az oktatási rendszeren belül az egyházi oktatás választása minden állampolgár szabad értékválasztása, amelyet a felelős politikának nemcsak tiszteletben kell tartania, hanem támogatnia is kell.

Az új óvodaépület is ennek a támogatásnak az eredménye, és azt példázza, hogy a szülők, az egyház és az állam összefogása közösséget teremt – mondta Kövér László. Kiemelte,

az elmúlt kilenc évben a Kárpát-medencében 120 új templom épült és 3000 újult meg, a magyar egyházak életében ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű gyarapodásra és megújulásra az elmúlt száz esztendőben nem volt példa.

Beszélt arról is: a reformáció fél évezreddel ezelőtt nemcsak a hitet újította meg, hanem általa a magyarságot is. Teret nyitott anyanyelvi oktatásunknak, megerősítette és ma is erősíti nemzeti önazonosságunkat – mondta. Szavai szerint ez a nagyszerű teljesítmény és az alapjául szolgáló mindig megújulásra képes értékrend adja a magyar reformáció közösségépítő és nemzetmegtartó erejét. 

Mindennek a megismertetése és a megtartóerő átruházása pedig a legértékesebb útravaló, amit a református nevelés és oktatás biztosít.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (elsõ sor j5) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (j3) Budapesten, a Fasori Református Egyházközség hálaadó napján a Fasori Református Templomban 2019. szeptember 15-én. A hálaadó nap keretében átadták a fasori gyülekezet új óvodaépületét. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Elmondta: a Magyarországi Református Egyház csak az óvodaprogramjára 30 milliárd forintot fordíthat, ebből több mint 40 óvoda épül, 25 pedig megújul. Emellett a határon túli magyar közösségek anyaországi támogatással összesen 160 bölcsődét és óvodát építenek.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: a református egyház a többi egyházhoz hasonlóan számíthat a kormány segítségére a jövőben is, hiszen tudják, hogy

a nemzet és a kereszténység megőrzésében milyen fontos munkát végeztek és végeznek az egyházak.

Hozzátette: a fasori református templom is megújul a jövőben, ehhez a napokban megkapják a kormány 300 millió forintos támogatását, és az Országgyűlés júliusban döntött újabb 300 millió forint támogatásról is.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke igehirdetésében arról beszélt: amikor a szülők óvodát, majd általános iskolát keresnek gyermekeiknek, eleinte csak jó és biztonságos helyet keresnek. Idővel azonban a szülőkben megjelenik a vágy, hogy az iskola ne csak jó dolgokra tanítson, hanem biztos utat mutasson a siker felé. Mint mondta:

a siker azonban veszélyes dolog, könnyen felfuvalkodottá tesz, a felfuvalkodott ember pedig nem féli és nem keresi Istent.

Mégsem az a megoldás, ha eldobjuk magunktól a sikert, hanem ha fölé helyezünk valamit, ha tudjuk, hogy nem a siker a legfelsőbb cél, hanem Isten akaratának keresése – mondta a református püspök.

Forrás: MTI   MTI/Bruzák Noémi