Elegáns, nyitott (és kissé szemtelen) polgár – megjelent a nyomtatott Mandiner!

A címlapon Böjte Csaba testvért látjuk rendi ruhában, amint a Mandiner M-je alatt épp V(ictory)t mutat nekünk a szabad kezével (a foglaltban szelfibot), ami ezúttal kifejezetten sok mindent jelenthet (mintha erre erősítene rá a fókuszhiány is), mindenesetre az öröm és a játékos fricska feltétlenül benne van – és akkor elégedjünk is meg egyelőre ennyivel, illetve gyorsan jelentsük ki: mi is örülünk! Mégpedig nagyon,

ugyanis a nyomtatott Mandiner nem kicsit lett jó!

Szalai Zoltán főszerkesztői jegyzetével indulunk, de még előtte megpillantjuk a szöveg közepén elhelyezkedő, Mandi-credonak is beillő kiemelést, miszerint „Mi megírjuk a magyar valóságot, és megfestjük a mögötte lévő látomást„. Vagyis az új lap közössége nemcsak a már megtörténtek igényes (hetilapos) feldolgozásában-elemzésében és a hasonlókban érzi majd illetékesnek magát, hanem a távlatosabb, illetve mélyebben fekvő célok és lehetőségek kvázi-teremtő feltárásában is. Ami igencsak fontos feladat, mivel a piacon mostanáig jelen lévő jobboldali-konzervatív nyomtatott hetilapok közül ilyesmire – sajnos – egyik sem volt kapható (avagy képes). (A Magyar Szemlének és a Kommentárnak persze hónapról-hónapra egyre többet köszönhetünk ezen a vonalon, de ezek  ritkábban jelentkező folyóiratok, értelemszerűen másfajta szabadsággal, kötöttségekkel kell számolniuk.)

„A Mandiner mértékadó hetilap kíván lenni, megfontoltsággal, nyitottsággal és némi szemtelenséggel. Polgári karakterrel” – fogalmaz Szalai.

A nyitóanyag egy interjú Balog Zoltánnal; a kérdező kb. a „hogy tetszik lenni” érzelmi tónusában és tartalmi ígéreteivel kezd, hogy aztán – nagyon jó érzékkel – gyakorlatilag az összes nehéz témát behozza, a migrációellenes, „leegyszerűsítő” (plakát)kampánytól kezdve a kiugrott kormánypárti politikusokon és véleményformálókon (illetve akciózásaikon) át egészen az idén meglepően visszhangtalan – jóllehet mindig titokzatos – Kötcséig. Az interjú végére megértjük, miért is ezzel az anyaggal – illetve miért Baloggal – indult a lap. (Nagyon tudjuk ajánlani.)

Pindroch Tamás „Nagyvárosi meccsek” című dupla oldalas anyagában az önkormányzati választásokra készülő pártok közötti együttműködésekről ír, mégpedig a vidéki nagyvárosokra koncentrálva, amelyekben „gyakran átrajzolódnak az íróasztal mögött elképzelt, ideálisnak gondolt szövetségkötések„. Szalai Laura „A normalitás szigete akarunk maradni” c., Láng Zsolt II. kerületi polgármesterrel készített interjújában már a talajszinten, a konkrétumok és hús-vér ügyek síkjában járunk – jóllehet Budán. Ezután következik a Böjte Csabával készített (nagyszerű) beszélgetés.

Böjte egyebek közt elmondja, hogy „nem Európában kell mindannyiunknak összegyűlni, mert akkor el fog süllyedni a földrész„, illetve beszél a gyermekeket segítő, szinte leírhatatlanul hatalmas és minden képzeletet felülmúlóan sikeres munkájáról is, mellyel kapcsolatban – a dicsérő számokat hallva – amolyan csabatestvéresen megjegyzi: „A történetemet számokban is el lehet mondani, bennem viszont a sok kedves arc, a kacagás és a móka maradt meg leginkább, ez a sava-borsa a munkámnak.

Jézus nem számolgatni küldött, hanem szeretni„.

Gacsályi Sára Zsiga Melinda magyar kick-box bajnokról készített rövid portréját a nemrég új könyvvel jelentkezett Lánczi András „a politikai siker és a politikai viták mélysége” közötti összefüggésről szóló cikke követi. „Miként lehetséges a jónak a Kinyilatkoztatásban és a filozófiai racionalitásban is gyökerező fogalma mentén egy összetartó politikai rendszert létrehozni?” – kérdezi.

Szilvay Gergely Tony Abbott volt ausztrál kormányfővel készített interjúja – mind a kérdések minősége, mind pedig a kérdezett személye miatt – valószínűleg a lapszám legerősebb pontja. „Abbott nevéhez fűződik az Ausztráliába tartó embercsempész hajók visszafordítása és a szigorú bevándorlási politika, amiért sokan még a saját pártjában is túlságosan jobboldalinak és populistának tartották.” „A konzervativizmusnak mindig is sok ága volt, de a különféle konzervatívoknak mindig voltak közös pontjaik. (…)

A patriotizmus mindig is fontosabb volt a konzervatívoknak, mint a gazdasági döntések” – tudjuk meg egyebek között.

Ezután a rendkívül tehetséges, pimaszul fiatal történész, Veszprémy László Bernát „Netanjahu: stabilitás, bármi áron” című írását olvashatjuk, illetve Schöpflin György frappáns reakcióját a „zöld hullám” (világ)jelenségére, amely „új törésvonalat hoz(ott) létre kelet és nyugat között„. – „Mindeddig az európai integráció vezérelveit a béke, demokrácia, nyitottság, emberi jogok, jogállamiság képezték, míg a konfliktusrendezés, a béke előfeltétele háttérbe került. Ezt most felülírhatja a zöldülés azzal, hogy radikálisan új alapra helyezi az integrációt, új narratívával: azért vagyunk európaiak, mert zöldek vagyunk” – fogalmaz Schöpflin. „Mást sem lehet hallani a bevándorláspárti baloldaltól, mint hogy harcolni kell az éghajlatváltozás ellen. Hangzatos szólamokon és sokszor kontraproduktív látszatintézkedéseken túl azonban semmi konkrétummal nem álltak elő. Egy esetet kivéve: arra jutottak, minél több »klímamenekültet« kell befogadnia Európának” – ezt már Orbán Balázs írja „Klímaváltozás vagy klímamenekülés elleni küzdelem?” c. cikkében.

A kultúrával foglalkozó utolsó lapokon interjút olvashatunk Ugrin Juliannával, hazánk egyik legsikeresebb filmes producerével, aki „az elképesztő fesztiválkarriert befutott magyar rabszolgasztori, az Egy nő fogságban után most Almási Tamás tokaji aszúról forgatott dokuját vette szárnya alá” – majd két (tényleg) izgalmas „tokajos” jegyzet érkezik.

Csender Levente (már-már zseniális) tárcája, Csák János jegyzete, valamint egy könyvrecenzió után végül Rajcsányi Gellért, a nem-nyomtatott Mandiner főszerkesztőjének „utolsó figyelmeztetése” zárja a lapot.

Ez lenne tehát (és persze még sokkal több) a nyomtatott Mandiner legelső száma. Nemcsak a tartalmára, hanem a külsejére se lehet panaszunk – kifejezetten szép lett, sőt a lapjai se ragadnak össze (ez némely heti megjelenésű kiadványnál komoly, az önfeledt olvasást csaknem ellehetetlenítő probléma szokott volt lenni).

Mindenkinek bátran ajánljuk! A szerzőknek, szerkesztőknek pedig gratulálunk!