Isten nevét nagybetűvel írjuk!
A hvg.hu arról számolt be, hogy Konok Péter saját közösségi oldalán akadt ki az ötödikes hon- és népismereti könyvben szereplő kérdés miatt, amely arra indítja a tanulót, hogy kérdezze meg a szüleit, megvan-e keresztelve, és ha nincsen, akkor miért. A feladat egyébként a műrokonság fogalmát taglalja.
A Konok Péterhez hasonlóan gondolkodó személyek azon bizonyára már nem döbbennének meg, és nem kívánkozna ki a szájukon semmiféle káromkodás, ha a németországi iskolákban bevezetett – szexuális perverziót és az LMBTQ+ összes változatát taglaló és azt a diáksereg torkán erőszakkal lenyomó – tananyagról lenne szó.
Németországban tananyag lett a szexuális perverzió és az LMBTQ+ összes változata
Nem, akkor a fene nagy szabadság jegyében és nevében hallgatnának, az ennél jobban elvakultak pedig éljeneznének. A vallás és kiváltképp a kereszténység az már más tészta. Az magánügy! – ordítják az arcunkba minden hullámhosszon. Azt döntse el mindenki egymaga kicsiny szobájának magányában! Milyen felemás mérce ez, nem igaz?
A könyv szerzőjének a feladatban feltett kérdése jellemzően annyira ártatlan, hogy az arra érkező reakciók hamar leleplezik a reflektálók „értékrendjét”. Már, ha van nekik… A magukat liberálisnak nevező gondolkodók csak éppen addig „szabadok”, amíg nem tűnik fel a színen valamilyen hagyományos, örök érték. Arra azonnal prüszkölnek. És ember legyen a talpán, aki ilyenkor nem kapja meg a fasiszta és kirekesztő jelzőt akár nyíltan, akár burkoltan. Mint ahogyan ezt a matricát ügyes csomagolásban a könyv szerzőjére is rábiggyesztették a szemlézett cikkben.
Elérkeztünk oda, hogy a rendszerváltás után harminc évvel újra ciki, sőt veszélyes és hátrányos, ha valaki megkeresztelteti a saját gyermekét. Ha pedig erről nyíltan beszélne, az egyenesen üldözendő. Érdekes, egyben megdöbbentő a kommunista érával való hasonlóság.
Konok Péter pedig csak káromkodik, káromkodik. Éppen csak annyira, hogy az minden hívő és jóérzésű kereszténynek fájhasson. És – biztos, ami biztos – Isten nevét inkább kisbetűvel is leírja.
De ha már a keresztelés a téma, ejtsünk esetleg pár szót arról, hogy mi is az? Miért nem kell tőle félni?
A keresztelés során Isten életébe tagozódunk be. Tagjai leszünk Jézus Krisztus testének, az egyháznak. Mentessé válunk az eredeti bűntől, mivel a Megváltó már mindnyájunk helyett elszenvedte az érte járó büntetést a keresztfán. Mindezt szeretetből.
Ezáltal Jézus a testvérünkké lett – amely kapcsolat százszor és ezerszer többet jelent a tankönyvben egyébkent tárgyalt „műrokonságnál” –, mi pedig a mennyei Atya gyermekei és Jézus társörökösei lettünk. Ezért az életünk vége nem az örök halál, mert az csak egy átmenetet jelent az új életbe, ahol Isten letöröl a szemünkről minden könnyet, és színről-színre láthatjuk őt. Így tanítja az egyház.
Konok Péter kirohanására sokféle, idézésre alkalmatlan komment is érkezett. Ám a hozzászólók között többen voltak, akik nem értették, vajon miért kereszteltetik meg sokan a gyerekeiket kisbabaként. Miután megértjük, hogy mi is a szertartás lényege, talán nem olyan nehéz belátni a szülők gyerekkeresztelés melletti döntését. A jó szülőkre jellemző, hogy a legfontosabb dolgokat meg akarják adni a gyermeküknek. Ezekre nem mondják azt, hogy „ha nagy lesz, majd eldönti”.
Azok a felnőttek, akik a hit ajándéka által felismerték, hogy kicsoda Jézus Krisztus, bizonyosan nem fogják megvonni a gyermeküktől az életükben legfontosabb személlyel való élő kapcsolat lehetőségét. Ezért kereszteltetik meg akár csecsemő korú utódaikat is.
Mert van olyan abszolút igazság, amely nem azon áll vagy dől meg, hogy éppen ki és hogyan viszonyul ahhoz. Ezt a titkot őrzi és adja tovább a kereszténység több mint kétezer éve. Az apák megkeresztelik a fiakat. Az élet továbbadása, a család és a hit szorosan összefonódik. Éppen úgy, ahogyan a legfontosabb születési dátumokat a Biblia első lapjaira jegyezték fel a régiek.
A kereszteléstől tehát nem kell félni! A szertartás során használt szenteltvíz nem tesz bennünk kárt. Sőt! Ám aki igazán fél tőle, az a sátán. Kisbetűvel.
