Budapest a legélhetőbb közép-európai város

Egyre sűrűbben fordul elő a különböző rangsorokban és turisztikai beszámolókban, hogy Budapest maga alá gyűri Prágát, teljesítve ezzel a turizmusban dolgozók hőn áhított vágyát. Pár éve ugyanis sokan még csak álmodoztunk róla, hogy bárcsak egyszer Budapest felvehetné a versenyt a cseh fővárossal.

Mára az álomból több szempont alapján is valóság lett. Nemcsak a magyar fővárosba érkező turisták száma haladta meg a Prágába látogatókét, hanem Budapest már élhetőbb is, mint a cseh főváros. Legalábbis ez derül ki a The Economist által közzétett listából. Az élhetőségi rangsor első három helyén a kanadai Vancouver, az ausztrál Melbourne és az osztrák főváros, Bécs áll. A nagyon sok kritériumot összefogó értékelési rendszer alapján felállított sorrendben Budapest az 54. helyre került, közvetlenül San Francisco és Róma mögé, Lisszabon és New York elé!

És ami szívünknek még kedvesebb: a rangsorban Prága, Pozsony és Varsó is Budapest mögött van, a 60., a 65. és a 68. helyen!

A sikernek nyilván minden budapesti és azt gondolom, minden magyar örülhet. Fővárosunk ugyanis az elmúlt években a szó szoros értelmében a nemzet fővárosává vált. És ha jobban belegondolunk, nem is kell meglepődnünk a mostani helyezésen, hiszen felsorolni is nehéz, hogy mennyi fejlesztés történt az elmúlt években.

Csak példaként álljon itt néhány ezek közül.

Voltak olyanok, amelyek a városban élők életét tették könnyebbé, mint például a buszok cseréje, az új villamosok beszerzése, az 1-es villamos meghosszabbítása vagy a különféle parkok felújítása és létesítése a Térköz pályázat keretében.

És rengeteg olyan fejlesztést is felsorolhatnánk, amelyek ahhoz járultak hozzá, hogy Budapest valóban a nemzet fővárosa legyen. Elég csak a várban zajló építkezésekre, a Kossuth tér felújítására, a Városliget rendbetételére vagy az új Puskás Ferenc Stadionra gondolnunk.

Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt 9 év beruházásainak köszönhetően Budapest versenytársa többé nem Prága, Varsó vagy Pozsony, hanem sokkal inkább Párizs, Róma vagy London.

És ha az őszi önkormányzati választás után marad a jelenlegi városvezetési filozófia, biztosak lehetünk benne, hogy pár év múlva arról írunk cikket, hogy a fővárosunk milyen rangsorban előzte meg az imént említett nyugat-európai metropoliszokat.