Így válik a világ egyik legnagyobb médiatársasága a genderlobbi zászlóshajójává

A szóban forgó témáról egy kissé más aspektusból megközelítve már korábban is írtunk. Említett cikkünkben azt vettük górcső alá, hogyan manipulálja a mai gender-korszellemnek megfelelően gyermekkorunk meséit a Disney. A jelenségnek azonban van egy másik oldala is, mely talán egy, még sokkal súlyosabb területen hívja fel a figyelmet a médiatársaság tevékenységére. Ez pedig nem más, mint a gyermekekre gyakorolt manipuláló hatása. 

A Disney-nek a filmek, mesék, sorozatok által megadatik a lehetőség a fiatal generációk egészen kis korban történő érzékenyítésére, azt közvetítve feléjük, hogy az azonos neműek érzelmi és intim kapcsolata olyan magától értetődő dolog, akárcsak levegőt venni.

Feltehetjük a kérdést: vajon milyen veszélyekkel jár, ha a világ egyik legnagyobb média- és szórakoztatóipari vállalata nyíltan kiáll a gender-ideológia mellett, ehhez igazítva filmvásznon megjelenő tartalmait? Ennek megválaszolására nem kell mást tennünk, mint elképzelni, amint gyermekünk a televízió vagy a mozivászon előtt ülve egyszer csak azt látja, hogy két férfi meghitten csókolózik (mint például a Csillag kontra Gonosz Erők sorozatban), vagy megpróbálja értelmezni, amint két anyuka együtt viszi kisbabáját az iskolába, ahogyan azt a Toy Storyban láthattuk. Az említettek hatására megannyi kérdés cikázhat át a gyermekek fejében, például, hogy hol van a mesében a kisgyermek édesapja, hogyan lehetséges, hogy két nőnek gyermeke van, és talán legevidensebb dilemmaként az is, hogy miért csókolózik egymással két férfi vagy két nő.

Hogy mi ezzel a baj?


Hirdetés

Az, hogy ezeket az attitűdöket a Disney úgy állítja be, mintha természetes, teljesen elfogadott és magától értetődő dolgok lennének, ezzel pedig teljességgel félrevezetik a gyermekeket.

Arról nem is beszélve, hogy az a szülő, aki esetleg nem szeretné, hogy ehhez hasonló képkockákat lásson gyermeke, gyakorlatilag semmit nem tud tenni ellene. Főként azért, mert a nyilvánvaló érzékenyítés ellenére a Disney legtöbbször néhány képkockára villantja fel, csempészi bele alkotásaiba a gender-ideológiát. Igen, néhány képkockára, de így is beleégnek a néző tudatalattijába a látottak. Kicsit olyan ez, mint amikor a moziban ülve tizedmásodpercnyi időre  üdítők képei villannak fel előttünk, arra sarkallva minket, hogy a film végén megrohamozzuk az üdítős pultot. (Reméljük, a gendertartalomnak nincs ilyen radikális hatása). A meséket pedig továbbra is nézni fogják gyermekeink, mivel a Disney a mai napig a szórakoztatóipar egyik legemblematikusabb képviselője.

A liberális baloldal világszerte egyfolytában a jobboldalt gyanúsítja azzal, hogy médiauralomra törekszik, miközben helyeslően bólogatnak arra, hogy a Disney-gyártósorról már szinte ki sem kerülhet olyan alkotás, melyben nem hangsúlyozzák kellőképpen a másságot és annak elfogadását.

Homoszexuális csókjelenet a Csillag kontra Gonosz erők című sorozatból. Kép forrása: CitizenGO

A jéghegy csúcsát képezi, hogy idén a Disneyland a Pride felvonuláshoz csatlakozva megtartotta a Disneyland-Pride-ot, szivárványszínbe borítva a szinte minden gyermek álmát képező párizsi Disneylandet.

Említett eseményükkel kifejezetten a családokat szerették volna megszólítani, vagyis az odalátogató kisgyermekeket szeretett mesebeli karaktereiken keresztül próbálják arra buzdítani, hogy fogadjanak el olyan dolgokat, amelyekről nem mindenki vallja, hogy az élet rendje szerint valók.

Némi vigaszra adhat okot, hogy vannak olyan hangok, melyek nem törődnek bele abba, hogy világunk kezd kifordulni sarkaiból. A CitizenGO olyan aktív polgárok közössége, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte.

Ők azok, akik megelégelték, hogy újabb és újabb homoszexuális szálak tűnnek fel a Disney gyermekmeséiben és ifjúsági sorozataiban, éppen ezért a gyermekek védelmében aláírásgyűjtésbe kezdtek.

500 000 aláírást szeretnének összegyűjteni és eljuttatni Robert Igernek, a Disney vállalat vezérigazgatójának. Ha azt hinné valaki, hogy az aláírásgyűjtés haszontalan, annak tudnia kell: a Disneyland Pride kapcsán a CitizenGO petícióját közel 400 000 aggódó személy írta alá, ennek hatására pedig a Magical Pride-hoz kapcsolódó oldalt törölték a Disney honlapjáról, valamint a vele kapcsolatos összes link eltűnt. 

Reméljük, mindig lesznek olyanok, akik felveszik a kesztyűt egy olyan reménytelennek tűnő harcban is, melyben az átlagembernek szinte esélye sincs kardot rántani. Amit tehetünk, hogy felemeljük hangunkat ellene és támogatunk minden olyan törekvést, mely a káros nyugati korszellem globalizálását célozza. 

Ha Ön is szeretné aláírni a CitizenGO petícióját, a linkre kattintva megteheti!

Képek forrása: pixabay.com és CitizenGO

'Fel a tetejéhez' gomb