Úz-völgye: Imádkozzunk együtt hőseinkért!

Az úzvölgyi katonatemető leginkább talán akkor került a figyelem középpontjába, amikor a völgy moldvai részén fekvő Dormánfalva (Dormănești) önkormányzata törvénytelenül román katonai emlékművet és 52 betonkeresztet emelt az évtizedeken át Csíkszentmárton, illetve magyar civil szervezetek kezelésében lévő katonai temető területén, és azokat erőszakos körülmények között szentelték fel június 6-án.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, több ezer emberre számítanak a megemlékezésen. – Az elmúlt fél évben – amint ezt mindnyájan tapasztaltuk – hatalmas érdeklődés övezi az úzvölgyi haditemető kérdését, nem véletlenül. A törvénytelenségek mindenkinek szemet szúrtak, a temető körüli konfliktusok mindenkiben felkorbácsolták az érzelmeket. Ennek tükrében még inkább felértékelődött a temető fontossága. Éppen ezért több ezer emberre számítunk augusztus 26-án, délután 3 órakor – fogalmazott az RMDSZ politikusa.

Hargita Megye Tanácsa folyamatosan tartja a kapcsolatot a Hargita megyei csendőrség parancsnokával, aki arról biztosította a szervezőket, hogy minden rendben lesz, nem kell konfliktusoktól tartani.

Borboly Csaba előzetesen egyeztetett Dormánfalva polgármesterével, aki arról biztosította őt, hogy nem engedélyez semmiféle megmozdulást erre a napra.


Hirdetés

A gazdag program része lesz a négy órakor kezdődő ünnepi szentmise is, amelynek meghívott szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes lesz. Részvételre buzdított az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Néppárt is.

„A román átállást követő 1944-es szovjet támadás 75. évfordulóján minél többen vegyünk részt, mutassunk fel számbeli erőt, magyar egységet! Közös imával, kegyeletteljes emlékezéssel tegyünk bizonyságot arról, hogy hőseink áldozatvállalása a keleti határon nem volt hiábavaló!” – áll az MPP közleményében.

Forrás, fotó: Maszol.ro

'Fel a tetejéhez' gomb