Hírportálunkon már sok mindent olvashattak a keresztény dicsőítés zenei műfajáról, hiszen a Vasarnap.hu-n e témának külön rovatot is szenteltünk. Légtüneménytani zenés kalandozásunk során ezúttal a világ számos táját bejárva olyan dallamokat idézünk, amelyek ugyan nem feltétlenül keresztényiek, de ugyanazon Atyához emelkednek fel, mint a mi templomainkból felszálló zenei fohászok. E muzsikát megszólaltató zenészek szinte pőrén, egy szál hangszerükkel ülnek Isten kék ege alatt, Ő nézi őket, ők nézik Őt, és közben olyan zene szól, amely a legőszintébb dicsőítésben köti egy véráramba az égit a földivel.
A végtelen égbolt kupolájának oltalmában bizonyára oly különleges lehet zenélni, mint akár a szabad ég alatt megszületni, szerelembe esni, megházasodni, szemlélődni, elaludni, vagy akár ott meghalni. Ahogy a tragikus sorsú erdélyi költő írta: „Hegyek, fák, füvek, erdők, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai, (…) küldtök fényes magasságokba, agyunk-szemünk szoktatni a végtelenhez…” (Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek)
Mattimatti – Pillanat
A kéttagú svéd formáció, a Mattimatti olyan együttes, amelynek zenéjét nagyon nehéz ismert stílusok között elhelyezni, hiszen az általuk létrehozott improvizációkra épülő hosszú, bensőséges dallamok sajátságos szerkezettel és hanggal rendelkeznek. Dallamaik meglepő helyekre vezetik mind magukat az előadókat, mind pedig a hallgatóságot. Meditatív zenéjüket végtelenbe nyúló ritmusok, intim szuggeszivitás jellemzi.
***
hirdetésFOLI – Ritmus nélkül nincs mozgás
(Afrikai djembe dobosok a párizsi metróban)
Ezeken a felvételeken Guinea, Baro környéki népe a folyamatos mozgás közben mutatja be az élet legbensőbb ritmusát. E ritmus – a maninka (malinke) törzsek által használt FOLI szó értelmében – sokkal többet jelent, mint csupán hangzás, dobolás vagy tánc – nem más, mint a mindennapi szerves élet. Thomas Roebers és Floris Leeuwenberg filmjében nem csak FOLI hallható és érzékelhető, hanem látható is az Élet Ritmusa, ami arra emlékeztethet bennünket, hogy e szerves (szent) ritmus mennyire nélkülözhetetlen számunkra is.
***
Estas Tonne – Az Arany Sárkány dala
Az 1975-ben született ukrán származású Estas Tonne (Stanislav Tonne) magát „modern trubadúrként” aposztrofáló zenész nyolcéves korától tanult hazájában klasszikus gitározást, majd tizenegy évnyi kihagyás után 2001 szeptemberében New Yorkba költözött, és ott folytatta tovább a gitározást immár egy duóban, a hegedűművész és utcai zenész, Michael Shulman mellett. Ma már egyedül muzsikál hathúrú akusztikus gitáron, néha furulyán, és folyamatosan rója a világ útjait, ritkán tölt egy évnél többet egy helyen. Bárhol jár, az utcák megtelnek zenéje csodálatára, a videómegosztókon minden bensőséges gitárjátéka milliókat nyűgöz le.
***
Bobbie Jo Curley perui fuvolán meditációs duettet játszik egy csobogó patakkal Maui szigetén
(Egy hárfán bemutatott másik előadása a mesés tájban.)
A Hawaii-hoz tartozó Maui szigetén, Haikuban élő előadó Egyszer így vallott magáról: „A zene iránti szerelmem olyan nyelv, amely nem ismeri a határokat.” Ha’ikū a táj ősi nyelvén azt jelenti: „hirtelen megszólalni” vagy „éles törés”.
***
Az Arany Altáj együttes szólistáinak torokéneke
(Az altáji népek torokhangjának titka)
A kirgiz Danil Dangejev és Ezendaj Balbin az Altáj-hegység egy napsütötte erdejében a csak e tájon élőkre jellemző, különleges hangszalagjaiknak köszönhető, egyedülálló torokhangjukon énekelnek.
A szakértők szerint ezen énektudás művelőjét egy olyan emberi dudához lehet hasonlítani, amely a mély hang kitartó éneklése mellett egy hátborzongató, füttyszerű dallamot is képes dúdolni.
Az altáji emberek digitális röntgennel valamint mágneses rezonancia segítségével való tudományos vizsgálata során megfigyelték hangképző szerveiket és az agyműködésüket beszéd közben. Arra a megállapításra jutottak, hogy e különleges zörej a mongol népektől származik, akik kihasználták a hatalmas síkságok adta előnyöket, így hidalva át a távoli kommunikáció nehézségeit. Az ősök gyakori éneke idővel megváltoztatta a régióban élők torkának fiziológiáját.
***
Ticki Stamasuri didzseridun játszik valahol az ausztrál sivatag mélyén
(Hagyományos didzseridu-ritmusok Lewis Burns, őslakos ausztrál művész előadásában)
A didzseridu (didgeridoo) az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszere, amely ugyan fából készül, megszólaltatásának szempontjából mégis a rézfúvós hangszerek családjába tartozik. A zenész a hangszer szűkebb keresztmetszetű végét összeszorított ajkaihoz illeszti, miközben levegőt présel át rajta (mint mikor a gyerekek autóval játszanak, és közben berregnek). Az ajkak rezgésbe jönnek, periodikus nyomásingadozást előidézve, a cső mint rezonátor visszahat rájuk, ugyanakkor fel is erősíti rezgésük bizonyos összetevőit. A hangszert a körlégzés révén megszakítás nélkül lehet megszólaltatni akár órákon keresztül is.
***
Nada Hidup (Az élet megjegyzései) Gamelan Pesel formáció gamelán zenéje Indonézia, Bali szigetéről
(Tradicionális gamelan Indonéziából)
Az együttes a balinéz gamelan két ősi típusának hagyományait eleveníti fel. Vasból készült hangszereik e buja liget közepén, így együtt, igazán varázslatosan szólnak.
E most hallható művet a kétségbeesés, a zavart lelkiállapot és az irányvesztés élménye inspirálta, a zeneszerző e művével éppen ezek ellen szólal fel.
Zárjuk hát összeállításunkat Szilágyi Domokos fent idézett versének utolsó soraival, legyen ez mostani zenei utazásunk esszenciája:
„Hegyek, fák, füvek, erdők, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
(…) ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, az újjászülető reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.”
(Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek – részlet)
A sorozat első része.
