Illés Boglárka: a magyar fiatalok jelentik a családbarát ország jövőjét

 Illés Boglárka hangsúlyozta: a fiatalok ma is számtalan kihívással szembesülnek, ám a kormány minden támogatást meg akar adni nekik, hogy élni tudjanak lehetőségeikkel. E kihívások közé sorolta a fiatalok biztonságát, biztonságos jövőképét, egzisztenciális biztonságát, életkezdésüket és a családalapítást.

Kiemelte, hogy a fiatalok családban képzelik el a jövőjüket, és több mint kétharmaduk Magyarországon szeretne élni. Terveikhez a kormány minden segítséget megad – tette hozzá.

A helyettes államtitkár a fiatalok támogatásával kapcsolatban megemlítette a nyelvvizsgadíj és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítését, amelyekkel már több mint 75 ezer fiatal élt, és ez kétmilliárdos támogatást jelent. Kiemelte, hogy a jövő évtől kezdve több mint 140 ezer fiatal veheti igénybe a kétszer kéthetes nyelvtanulási lehetőséget, amelyet külföldön tölthetnek el, erre a magyar kormány 90 milliárd forintot fordít.

Illés Boglárka kitért az önálló életkezdéshez segítséget nyújtó családvédelmi akcióterv intézkedéseire is, amelyeket július elsejei hatálybalépésük óta több mint 14 ezren vettek igénybe. Szólt a babaváró támogatásról, a falusi csokról (családi otthonteremtési kedvezmény) és az Esély otthon programról is, ezek szintén jelentősen javítanak a fiatalok életkezdési esélyein.


Hirdetés

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ közgyűlése éppen húsz évvel ezelőtt nyilvánította a fiatalok nemzetközi napjának augusztus 12-ét.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy a diákság egyre komolyabb szerepet követel magának a város jövőjének alakításában, önkéntesként Székesfehérvár rendezvényeinek lebonyolításában. Megemlítette, hogy különböző kérdésekben rendszeresen egyeztetnek a városi diáktanáccsal és az országos diákparlamentnek is hagyományosan Székesfehérvár otthont.

Hangsúlyozta: Székesfehérvár jövője elképzelhetetlen a fiatalok nélkül, miattuk is fejlesztik a várost, a szolgáltatásait, hogy még élhetőbbé tegyék a jövő generációi számára.

Forrás: MTI

 

Olvassa el ezt is:

Nemzetközi Ifjúsági Nap – azaz augusztus 12-e a fiatalokról szól

 

Kiemelt képünk forrása: MTI, fotó: Koszticsák Szilárd.

'Fel a tetejéhez' gomb