35 százalékkal nőtt az építőipari termelés az első félévben

Júniusban az építőipari termelés 20,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A májusihoz mérten 1,7 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése – jelentette KSH.

Az épületek építése júniusban 23,5 százalékkal, az egyéb építményeké 16,5 százalékkal nőtt. Az épületeknél az ipari és raktárépületek építése, az egyéb építményeknél pedig az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 11,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 31,7 százalékkal nagyobb, az egyéb építményekre vonatkozóké 21,2 százalékkal kisebb volt, mint tavaly június végén. 

A júniusban kötött új szerződések volumene két hónap csökkenés után ismét emelkedett, bár csak szerény 0,9 százalékkal. A magasépítési munkákra júniusban kötött új szerződések volumene 27,4 százalékkal nőtt, a mélyépítési szerződéseké 12,6 százalékkal csökkent.


Hirdetés

A második negyedévben az építőipar termelői árai 10,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévinél 2,2 százalékkal voltak magasabbak. Az épületek építésében 11,8, az egyéb építmények építése területén  8,7, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 10,0 százalékkal nőttek az árak a tavalyi második negyedévhez viszonyítva.

 

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

'Fel a tetejéhez' gomb