Minden cseppje kincs

Mit is jelent a laktációs támogatás? Véleményem szerint elsősorban mentális támogatást, hiszen  az anyák 98%-ának megvan a biológiai adottsága ahhoz, hogy tudjon szoptatni.

Nagyon sok anya az önbizalom hiánya, az elvárásoknak való görcsös megfelelési kényszer miatt nem tudja úgy táplálni gyermekét, hogy az mindkettejüknek jó legyen. A környezet megfelelő támogatása már a kórházakban nagyon fontos, például hogy amíg nem indul be a tejelválasztás, addig ne cukros vízzel, kicsit jobb esetben tápszerrel kezdjék etetni a babákat, hanem folyamatosan biztassák az anyukákat, és lelkileg is támogassák őket. Mert a szoptatás bizony türelemjáték, a gyermekre való ráhangolódás folyamatos odafigyelést igényel, azonban ha ez sikerül, akkor semmihez sem fogható, csodálatos, meghitt, kissé talán földöntúli anya-gyermek kapcsolat jön létre.

Három gyermek édesanyjaként saját tapasztalatból tudom, hogy nem szabad elhinni minden sztereotípiát a szoptatásról, és általában a gyermeknevelésről sem, hiszen minden gyermek más, minden helyzet más megoldást kíván. A császármetszéssel született gyermekem például a szülés után már rögtön tudott szopizni, és ezt a képességét kétéves koráig meg is őrizte. Persze ehhez az is kellett, hogy ne essek zavarba, ha éppen a vízibiciklin lett éhes. Ugyanakkor voltak nehéz helyzetek is, amikor előfordult, hogy biztatás helyett azonnal inkább tápszert kaptunk. Visszatekintve úgy látom, hogy a szoptatásnál is leginkább az anyai ösztöneinkre kell hallgatni, annak biztos tudatában, hogy gyermekünk anyatejes táplálása a világ legtermészetesebb, és egyik legáldásosabb anyai képessége.

Az anyatej a lehető legjobb táplálék a babának élete első hónapjaiban, nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is, igazi egészségvédő elixír. Magyarországon sokat teszünk azért, hogy minden gyermek részesüljön az anyatej áldásos hatásaiban, nem véletlen, hogy Európában az előkelő második helyen állunk a hat hónapig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők arányát tekintve. A cél azonban az, hogy mindenki, aki képes rá, tudja szoptatni a csecsemőjét, hiszen az anyatejnek valóban minden cseppje kincs.


Hirdetés

Fűrész Tünde

'Fel a tetejéhez' gomb