Thunberg mozgalma belső konfliktusokkal küzd

A BuzzFeedNews arról számolt be, hogy a Fridays for Future mintegy 400 fiatalja akik a klímaváltozás ellen harcolnak a svájci Lausanneban gyűlt össze, hogy a szerveződés stratégiájáról és céljairól egyeztessen. A mozgalom arca és fő szónoka, Greta Thunberg svéd diáklány is részt vesz az eseményen.

Greta Thunberg, a 16 éves svéd diáklány 2018 augusztusában vonult először a svéd parlament elé, ahol a szén-dioxid kibocsátás csökkentését követelte az országban, a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény alapján. Tavaly augusztus óta minden pénteken iskola helyett immár sokadmagával a parlament előtt tüntet, és csatlakozásra buzdít minden iskolást. 

A portál szerint Thunberg szerdán harminc társával együtt kisétált az európai találkozóról, ahol a péntekenként demonstráló, több mint 400 fiatallal vettek részt. A kivonulás oka heves viták sora volt. A kivonulók közül Janine O’Keeffe, egy felnőtt aktivista azt mondta: „Sztrájkolunk”.

Greta Thunberg először nem nyilatkozott a Buzzfeednews-nak az esetről, de később szöveges üzenetben azt közölte: „Nem csatlakoztam sem a kivonulókhoz, sem a beülőkhöz. Ki-be járunk a találkozókról, és ez esetben a termen kívül leültem, hogy megvigasztaljam egy barátomat, aki szomorú és zaklatott volt akkor”.

A kivonulást megelőző feszültséget a stratégiai elképzeléssel kapcsolatos nézeteltérés okozta. Nem tudták eldönteni, hogy egy több, mint húsz pontból álló specifikus követeléslistát fogalmazzanak-e meg – benne javaslatokkal a mezőgazdaság reformjától a hajók szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséig –, vagy csak alapelveket.

A klímaaktivisták közül a 16 éves, írországi Saoi O’Connor azt közölte a lappal: „Ha nem is értünk egyet a kis részletekben, mi, mint mozgalom együtt vagyunk. Együtt harcolunk most, és a jövőben is a klímaigazságosságért. Semmi nem változott”.

Szerencsére a vitát sikerült elsimítaniuk, nem sokkal a nézeteltérés után már együtt macarenáztak, és egyéb játékokkal oldották a hangulatot a Buzzfeednews beszámolója szerint.

Fotó: PixaBay

Iratkozzon fel hírlevelünkre