Új-zélandi abortusztörvény: Kinek az egészsége?
– Mi a véleményed arról, hogy a jogi reform keretében egészségügyi kérdésként közelítik meg az abortusztörvényt Új-Zélandon?
– Számomra itt rögtön az a kérdés, hogy kinek az egészségét veszik figyelembe? Mert ha a baba szemszögéből tekintjük a dolgot, akkor az ő egészsége itt semmit sem számít. Azon címszó alatt, hogy az anya egészségét tartják szem előtt, olyan fontos tényezőket homályosítanak el, amik biológiailag adottak: az adott nő abortuszt követő testi sérüléseit, életének kockáztatását, illetve az előbb vagy utóbb valószínűleg jelentkező poszt-abortusz szindrómát. Nem beszélve arról, hogy a baba egészsége szóba sem jön, sőt épp ez ellen tesznek.
– A szigetországban jelenleg az abortuszt még csak abban az esetben lehet törvényesen elvégezni, ha a magzat kihordása az anya életét fizikai vagy szellemi tekintetben veszélyezteti. Vajon miért akarnak ezen módosítani most?
– A magzatnak 12 hetes korára már kialakul a fájdalomérzete, és a 20. hétre (ami amúgy éppen a várandósság félideje) már teljes mértékben kifejlődik a teljes magzati mozgásrepertoárja. Úgy látom, hogy ezzel a törvénymódosítással valamiképp el akarják takarni az emberek szemét. Vagyis itt arra gondolok, hogy hajlamosak azt elfelejteni, hogy egyik ilyen eset sem egyszereplős, hanem közvetlenül az anyáról és a babáról is szól. Ez nem választási lehetőség, vagy akarati kérdés, ez biológiai tény.
Fotó: pixabay.com
A törvénymódosítással csak az anyára fókuszálnak, el akarják tussolni azt, amit akár elfogadunk akár nem, de tény: biológiai és szellemi értelemben is két emberről beszélünk. Az egyik egészségi állapotára hivatkozva mégis a másik, védtelen ember életét oltják ki vele. Holott akár méhen belül, vagy akár már a napvilágon, nem szabadna bántanunk a gyermekeket.
– Összességében hogyan látod a jogi reformot, milyen jövőképet tudsz hozzá elképzelni?
– Jelen lépéssel azt sugallják számomra, hogy egy mentális kiskaput hagynak, holott az állam részéről inkább azt kellene erősíteni a bajbajutott nőben, hogy kapnak támogatást a problémájuk megoldásában. Az okra kellene rákérdezni, hogy miért gondolja az adott nő azt, hogy az abortusz az egyetlen és végső megoldás. Aztán ennek mentén volna szükséges segíteni őket abban, hogy a folyamattal járó testi-lelki kockázatokról tájékoztatást kapjanak, hogy a pszichológiai-lelki támaszt egy empatikus szakembertől kaphassák meg. Nem egy esetben utólag, hónapokkal vagy évekkel később megbánva a tettüket nyilatkoztak úgy abortuszon átesett nők, hogy ha csak egy ember lett volna támaszként mellettük, biztosan meggondolták volna magukat, és megtartják a kisbabát.
Úgy látom, hogy a mai világban szinte bármit el lehet adni a szeretet címkéjével ellátva. Viszont ebbe sem most, sem később nem fér bele, hogy kioltjuk egy ártatlan, védtelen gyermek életét. A mai világban nagyon divatos, hogy mindenki elfogad mindenkit úgy, ahogy van. Ha mást feltétel nélkül elfogadunk, akkor még inkább merjük elfogadni azt a legvédtelenebb emberi lényt, aki a saját gyermekünk!
