Arcpirító módon ferdít a német közmédia

Egész Németországot sokkolta az a múlt heti eset, amikor egy állítólag szír migráns fényes nappal, a nyílt utcán karddal ölte meg egykori lakótársát. A hidegvérű gyilkosság után országszerte kiújult a vita a migrációról, ennek ellenére a német közszolgálati média 1-es és 2-es csatornája sem érezte szükségét annak, hogy beszámoljon az esetről.

A Stern című hetilap vette észre, hogy a gyilkosság napján az első számú német közszolgálati csatorna egyik hírműsorában sem szorítottak helyet a témának, még az esti „nagy híradóban”, a Tagesschauban sem. Holott a híradásokba belefért a varsói felkelés 75. évfordulójáról szóló tudósítás, egy összeállítás a beteg német erdőkről és egy anyag a wuppertali kisvasút újraindításáról. Hasonló történt a ZDF, vagyis a kettes számú csatorna híradóiban is. A Stern megjegyzi, hogy a „mulasztás” a közösségi médiában is felháborodást keltett, éppen ezért kérdéssel fordultak a német adófizetők pénzéből működő közmédiához, vajon miért nem számoltak be egy olyan megrázó esetről, amely sokak számára az utolsó csepp volt a pohárban a migrációt illetően, és amelyet még – az ott etalonnak számító – New York Times is címlapon hozott. A válasz talán még meglepőbb volt, mint a tudósítás elmaradása. Az ARD főszerkesztője szerint ugyanis ha az esetnek lett volna politikai, rasszista, vagy vallási motivációja, az okot adhatott volna arra, hogy beszámoljanak róla. Ez azonban az eddigi információk alapján valószínűtlen.

Ízlelgessük csak egy kicsit ezt a mondatot!

Németország legnézettebb híradójának szakmai vezetője szerint tehát ha egy migrációs hátterű, 2015-ben érkezett muszlim meggyilkol a nyílt utcán egy németet abban az országban, ahol négy éve politikai téma, hogy jó ötlet volt-e megnyitni a határokat, és beengedni 2 millió migránst, annak szerinte nincsenek sem politikai, sem vallási összefüggései.

Ha ez valóban így van, akkor a főszerkesztőnek semmi keresnivalója nincs abban a pozícióban. Innen, Magyarországról azonban ez a mondat inkább cinikus valóságferdítésnek, és a német társadalom hülyének nézésének tűnik. A Stern megkérdezte a ZDF illetékesét is. Onnan az a válasz érkezett, hogy

nem látták társadalmi relevanciáját annak, hogy beszámoljanak egy, az ügyészség szerint kizárólag személyes indíttatású bűncselekményről.

Az agymosás tehát folytatódik. Isten óvja Németországot!

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre